„Az egész iparág nevében szégyenkezem” – írta a Twitteren Mikko Hyppönen, a finn F-Secure vezetője, amikor a Reuters hírügynökség arról számolt be, hogy az RSA Security a vezető amerikai nemzetbiztonsági ügynökséggel (National Security Agency – NSA) kötött titkos szerződés szerint állítólag tízmillió dollárért szándékosan alacsony szintű titkosítást használt termékeiben. Hyppönen akkor azt is közölte, hogy ha igaznak bizonyul a híradás, lemondja előadását az idei, az RSA által szervezett, tekintélyesnek számító biztonsági konferencián. December 23-i nyílt levelében mindezt le is írta, majd tegnap még tovább lépett: közölte, hogy nemcsak az előadást mondja le, de az F-Secure semmilyen módon nem lesz részese az RSA Conference USA 2014 rendezvénynek.
A levél frissítése többek között azért következett be, mivel időközben több meghívott is bejelentette, hogy távol maradnak a konferenciától. Habár a 408 meghívottból Hyppönen mellett csak heten döntöttek így, a történteknek mégis nagy súlya van, mivel e kis csoportba jó néhány nagyágyú is beletartozik. Az érintettek: Jeffrey Carr, a Taia Global alapítója és vezetője, Josh Thomas az Atredis Partners, Chris Soghoian az ACLU, Adam Langley és Chris Palmer a Google, Marcia Hoffman az EFF, illetve Alex Fowler a Mozilla részéről.
Emellett olyan résztvevők is akadnak, akik az eddigi bizonyítékokat nem tartják elég meggyőzőnek az RSA vétkességét illetően, de ha időközben mégis előkerülnének ilyenek, akkor hasonlóan cselekednének, mint az előbb felsorolt szakemberek.
Az RSA tagadja a titkos szerződés létezését, a bojkottot pedig egyelőre nem kommentálták.