Döbbenetesen jó negyedévet zárt a Samsung

A cég idei második negyedévében a kiemelkedő eredményt az LCD-tévék és a mobiltelefonok sikeres értékesítése mellett, a Mobile WiMax hálózati megoldások kiemelkedő sikere hozta magával. A nettó nyereség – az exportot eredményességét növelte a koreai von gyengülése is – 5 százalékkal emelkedett az előző év hasonló időszakához képest, s elérte a 2,25 billió vont (körülbelül 1,8 milliárd dollár), s ez 2006 negyedik negyedéve óta (2,37 billió von) a legjobb eredmény. A vállalatcsoport konszolidált árbevétele az egy évvel korábbi 29,1 billió von után most 32,5 billió vonra emelkedett.

Az eredmények jól mutatják, hogy a Samsung két legfontosabb üzletága, a félvezetőgyártás és az LCD-gyártás két nehéz negyedév után újra nyereségessé váltak a válság ellenére is. A bejelentést kommentálva Yeongduk Cho, az LCD-üzletág vezetője annak a reményének adott hangot, hogy az LCD-k piaca a harmadik negyedévben még tovább fog bővülni, mivel Kína egyre nagyobb számban igényli termékeiket, s nem látszik annak jele, hogy ez az igény csökkenne vagy megszűnne. Sőt, annyi megrendelésük van, hogy egyelőre nyersanyagbeszerzési gondok miatt nem is tudják mindet kiszolgálni. A bevételnövekedést az is elősegítette, hogy mind az LCD-k, mind a DRAM-ok ára felfelé kúszik, valamint hogy a DDR3 DRAM chipek, valamint a NAND flashmemóriák ára is tovább nőtt a megnövekedett igények folytán.

Samsung

A telefonok eladásában is remekeltek, az 52,3 millió eladott készülék 14 százalékos növekedést jelez az egy évvel korábbihoz képest, s várakozásaik szerint az egész gazdasági évben 200 millió darabot fognak értékesíteni, melyek többsége az Egyesült Államokban és Európában kerül a vevőkhöz.

Azóta történt

Előzmények