Jó negyedévet zárt az SAP

Továbbra is jól teljesít Európa legnagyobb üzleti alkalmazásokat és szolgáltatásokat fejlesztő vállalata, az SAP. A cég ma közzétett gyorsjelentésében 4,06 milliárd euró árbevételről számolt be, ami 9 százalékos növekedés az egy évvel korábbi eredményhez képest, az üzemi eredmény pedig 1,24 milliárd euróról 15 százalékkal, 1,3 milliárd euróra nőtt. Az SAP-nak az adózás utáni nyereségre sem lehet panasza, a tavalyi harmadik negyedéves eredményhez képest 12 százalékkal több, 933 millió euró gazdagította a vállalatot.

Továbbra is a főleg a HANA (High Performance Analytic Appliance), az in-memory alapú valós idejű üzleti analitikai megoldás, valamint a felhőalapú szolgáltatások számítanak húzóerőnek. A 2010-ben útjára indított HANA a most lezárt negyedévben már a bevétel 15 százalékát – 150 millió eurót – adta, az SAP felhőszolgáltatásait pedig már 33 millióan használják világszerte, amivel a vállalat vezérigazgatója szerint jelenleg ők az egyik legnagyobb szereplők a felhőszolgáltatásokat kínáló cégek piacán, és az ebből származó bevétel ebben az évben már az egymilliárd eurót is meghaladhatja.

A vállalat azt is közzé tette, hogy az Aribán, az SAP tulajdonában levő üzleti kereskedelmi hálózat az elmúlt egy évben mintegy 500 milliárd dolláros forgalmat bonyolított, és mára már 1,2 millió céget köt össze világszerte.

  • Kapcsolódó cégek:
  • SAP

Azóta történt

Előzmények