Schwarzenegger, a forró vér meg a hackerek


Terminátorok

 

Az elmúlt napok amerikai sajtójában nagy port vert fel, hogy néhány, Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó és munkatársai között folytatott magánbeszélgetés nyilvánosságra került. A Schwarzenegger helyére pályázó demokraták kampányigazgatója kedden cáfolta, hogy a beszélgetések megszerzése céljából ők törték volna fel a kormányzó honlapját. Cathy Calfo újságíróknak elmondta, hogy a szóban forgó audiofájlokat egy mindenki számára hozzáférhető link alatt találta meg a Schwarzenegger riválisaként induló Phil Angelides két támogatója az állam weboldalán, s erre egy, a kormányzói hivatalból érkezett e-mail hívta fel a figyelmüket. A demokraták úgy vélik, a nyilvános, titkosítás nélküli, jelszóval nem védett fájlok megismerése és közzététele semmiféle törvényességi aggályt nem vethet fel.

A márciusi felvételen a kormányzó – aki a novemberi választásokon újra indulni fog – munkatársaival a törvényhozók etnikai származásán tréfálkozik, s azt mondja, hogy a kubaiak és a Puerto Ricó-iak „forróvérűek”, s azért olyan szenvedélyesek, mert az afrikai és a latin vér keveredik bennük. A beszélgetés publikussá válása után Schwarzenegger gyorsan bocsánatot kért e megjegyzései miatt. (Igen, igen…) Angelides károsnak és kínosnak tartja a kormányzó kijelentéseit, melyek szerinte az állam rohamosan növekvő számú spanyol ajkú lakosait sértik meg.

De a hirig nem is a kijelentések tartalma miatt tört ki Kaliforniában; valójában az izgat mindenkit, hogy a demokraták vajon hogyan szerezték meg a hangfelvételeket. Angelides szóvivőjének állításával szemben Schwarzenegger titkársága azt mondja, hogy ezek a fájlok jelszóval védett tárhelyen voltak csak elérhetők, s emellett a letöltésükhöz vezető úton több biztonsági rendszert is fel kellett törnie a hackernek. (A botrányról tudósító CNET cikkében tegnap még belinkelték a hangfelvételek elérhetőségeit, melyekre a demokrata kormányzójelölt is utalt; ma már azonban ezek a linkek nem működtek, az anyagokat levették a tárhelyekről.) Steve Schmidt, Schwarzenegger kampánymenedzsere szerint az anyagot leközlő Los Angeles Times nem állította volna, hogy meg nem nevezett forrástól származik az információ, ha legális úton jutottak volna hozzá: „Piszkos politikai támadás az egész” – fakadt ki Schmidt. A letöltés körülményeit vizsgáló kaliforniai rendőrség nem kommentálja a történteket, mondván, a vizsgálat még nem zárult le.

Jelen pillanatban itt tartanak a felek. Mindkét oldal szakértők sorát vonultatta fel igaza bizonyítására, de a kívülálló számára tökéletes rejtély, hogy végül is mi történt.

Előzmények

  • Ha már kártyázol, nekünk veszíts!

    Az Egyesült Államok mindent megtesz azért, hogy a szerencsejátékból szerzett adójövedelmeit a külföldiek az internet segítségével ne kurtíthassák meg.