Startol a SOTE Elektronikus Egyetem Programja

A Semmelweis Egyetem a közelmúltban átfogó egyetemi informatikai stratégiát fogadott el, amelynek első lépéseként az Oracle csoportmunkát támogató megoldását (OCS) vezette be a felsőoktatási intézmény. Az egyetem már évek óta több Oracle alapú rendszert is használ, köztük az egyetemi gazdálkodási és a Neptun hallgatói rendszert.

A 2003 őszén indult projekt eredményeként március 1-től az egyetem 8000 felsőéves hallgatója, oktatója és tanszéki dolgozója kezdte meg a rendszer használatát. A második fázisban kerül kiterjesztésre az egyetem összes hallgatójára, illetve évről-évre folyamatosan bevonásra kerülnek majd az újonnan beiratkozottak is. "A hazai felsőoktatási gyakorlatban is példaértékűen jól szervezett, átgondolt, és kommunikációs stratégiával is kiegészített projekt az informatikai infrastruktúra használatba vételén túl valós, létező problémára adott rugalmas és gyors megoldást főként nem informatikai felhasználók számára" - állítja az Oracle. 

Az egyetemen megvalósítandó "Elektronikus Egyetem Program" keretében egy élethosszig tartó postaláda támogatja az Egyetemen végzett diákok későbbi összetartozását és elérhetőségét. Az információkkal rendelkező egyetemi email címmel rendelkező felhasználók (például kicsi.virag@2001.aok.usn.hu) mostantól a világ bármely pontjáról, weben keresztül is biztonságosan elérhetik a postaládájukat, vagy továbbra is használhatják a már megszokott felületeiket. A megvalósítás gerincét képező hatékonyabb emailelérés és kommunikáció mellett az aktív hallgatói, oktatói illetve dolgozói állomány részére bevezetésre került több, a hatékonyabb csoportmunkát támogató OCS eszköz. Az Oracle Naptár lehetőséget biztosít programok, közös események szervezésére, találkozók hatékonyabb ütemezésére és a résztvevők időben történő értesítésére anélkül, hogy körtelefonokkal kellene azokat megszervezni. Emellett a kötelező klinikai fakultációk, vizsgaidőpontok, zárthelyi dolgozatok, kurzusok, hallgatói események, szabadidős programok és más események is személyre szabottan jelennek meg mindenki naptárjában. Az Oracle Files grafikus fájlkezelő modul megteremti a hallgatói csoportmunka alapfeltételeit, segítségével előadásvázlatok, képek, tematikák, tételsorok tehetők közzé az adott csoporton belül egyénre szabott tartalmi elemekkel.

A felhasználói oldal számára nyújtott előnyök mellett lényegesen egyszerűsödik a rendszeradminisztráció, amely a Neptun hallgatói rendszerrel integrálva részben automatizálásra került. Üzemeltetési oldalról is jelentős erőforrás-megtakarításokat tud az egyetem elérni mind az üzemeltetést végző informatikusok idejét, mind az alaprendszer szükséges hardver erőforrásaikat tekintve.

Az OCS mostani bevezetésével a közeljövőben lehetőség nyílik az OCS csomag további elemeinek bekapcsolására is, így az alkalmazások mobil elérésének megvalósítására, a Webkonferencia eszköz alkalmazásával előadások tartására, lehetőséget biztosítva a hallgatók körének országhatáron belüli vagy kívüli kiterjesztésére. Ugyanez a rendszer lehetővé teszi a rögzített előadások anyagainak elérését és ismételt megtekintését is. Ugyanígy térben más-más helyszíneken tartózkodó virtuális csoportok vagy nemzetközi kutatási projektek résztvevőinek hatékonyabb együttműködése is megvalósítható az azonos idejű együttműködés, vagy más szintén a csomag részét képező interaktív eszközök segítségével. Az összes elem bevezetése lehetőséget biztosít akár a beírt találkozók mobiltelefonról történő elérésére, akár Files Online-ban található bármely dokumentum mobiltelefonról indított faxon történő továbbítására, vagy akár a hangüzenetek integrálására is egyszerűen megjelenítve azokat is a felhasználó postafiókjában egy hangfájlként.

Előzmények