Az amerikai Sunbelt Software kutatócsoportja, a Sunbelt Threat Research Center 2008 januárjában is megjelentette toplistáját a 2007 decemberében legfertőzőbb kémprogramokról és számítógépes károkozókról. A jelentés szerint az elmúlt év utolsó hónapjában nem történt nagyobb változás: a lista éllovasa még mindig a Trojan.FakeAlert, ami biztonsági programnak álcázott kémprogramok telepítésére buzdít. A karácsonykor megemelkedő kereskedelmi forgalom indokolhatja, hogy lényegesen nagyobb lett a kéretlen reklámleveleket pop-up ablakban megjelenítő programok által okozott fertőzések száma, így például a novemberben még csak a lista utolsó helyén kullogó MyGeek/CPVFeed reklámprogram immár az „előkelő” hatodik helyen található. Hasonlóan sok fertőzést okozott a többi hirdetőprogram, a Virtumonde, a ClickSpring.PuritySCAN és a Command Service is, amelyek összesen a fertőzések közel 2,5 százalékát adták.
A káros programok írói – szokás szerint – gyorsan reagáltak a világban zajló eseményekre, így a Benazir Bhutto pakisztáni politikus elleni merényletre is. A vírusírók olyan oldalakat hoztak létre, amelyeket a Google az elsők között adott meg a találati listán, s a videókra klikkelve „természetesen” nem csupán a robbantás előtti perceket lehetett megtekinteni, hanem kodeknek tűnő vírusok és reklámprogramok települtek a felhasználók gépeire, amelyek megváltoztatták a számítógép DNS-beállításait, illetve pop-up ablakokban felbukkanó hirdetésekkel hamis biztonsági programok vásárlására ösztönözték a felhasználókat. Érdekes megfigyelés, hogy – főleg az év eleje óta – mind több támadás indul az Apple szoftverei ellen, s a Sunbelt elemzői megkockáztatják azt a jóslatot, hogy 2008 a Mac elleni támadások éve lehet.
Benazir Bhutto halálából is hasznot húztak a vírusírók
- Írta: IT café
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
- Sunbelt Software
Azóta történt
-
Fertőz a vírusvédelmi cég honlapja
Vírusírók az egyik vezető indiai biztonságtechnikai cég honlapját törték fel, így a gyanútlanul idelátogatók észrevétlenül fertőzik meg saját gépüket.
Biztonság 6
-
Pakisztán letiltotta a YouTube-ot
Feltehetőleg újra a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák állnak a korlátozás hátterében.
Mérleg 2
-
A vírusok arcképcsarnokát készítette el az MIT kutatója
Alex Dragulescu, az egyéb célt szolgáló digitális információk képi megjelenítésével foglalkozó művész és kutató most a vírusokat mutatja be.
Tech 1
-
Ész nélkül kattintunk a felugró ablakokra
Egy felmérés szerint utáljuk a pop-upokat, és mivel gyorsan el akarjuk tüntetni őket, automatikusan rájuk kattintunk.
Közösségi média 20
Előzmények
-
Fertőz a meghackelt MySpace-oldal
A támadások kedvelt célpontjává váltak a közösségi szájtok felhasználói oldalai – figyelmeztetnek a szakértők.
Biztonság 1
-
Zombit csinál a gépedből az MSN Messengeren érkező új vírus
Képnek álcázza magát, de dupla kiterjesztése mutatja, hogy káros program.
Szoftver 12
-
Jelszótolvaj program veszélyezteti a Skype használóit
A kevésbé óvatos felhasználókat átverheti a malware.
Biztonság 6
-
Csak egy maradhat: kémprogramok egymás ellen
Egy ál-antivírus program telepítésére buzdít a szeptemberben legfertőzőbb károkozó.
Biztonság 1
Percről percre
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- Vezetékes FEJhallgatók
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Milyen házat vegyek?
- Autós topik
- GTA V
- AMD Catalyst™ driverek topikja
- Asztalos klub
- Japán nem bír az AI és a chipgyárak energiaigényével
- f(x)=exp(x): A laposföld elmebaj: Vissza a jövőbe!
- SSD kibeszélő
- További aktív témák...