A hatóság adatai szerint 2005-ban a széles sávú internet-hozzáféréssel rendelkező előfizetők száma 92,5 százalékkal, 482 ezerre nőtt. Az NHH közleménye arra is kitér, hogy a szolgáltatói Általános Szerződési Feltételek (ászf) vizsgálata során nagy számban állapítottak meg hiányosságokat.
Mint kiderült: az ászf-ek csak alig 28 százaléka részletezte a szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása esetén az előfizetőt megillető jogokat, valamint a dokumentumok több mint felében nem szerepeltek a rendszeres karbantartás feltételei, és a szolgáltatók több mint felénél nem voltak megfelelőek a hibabejelentési, panaszkezelési dokumentumok. A számhordozhatóság körülményeit vizsgálva kiderült, hogy a szolgáltatók ászf-jei, valamint belső utasításai esetenként eltértek a vonatkozó kormányrendelet előírásaitól, illetve hogy az ászf egyáltalán nem, vagy nem kellő részletességgel tartalmazta a számhordozás szabályait.
Az NHH egyben honlapján közzétette 2006-os piacfelügyeleti tervét, amely a hatóság által már 2005-ben is vizsgált területek mellett kiegészült az elektronikus hírközlési szolgáltatások minőségi paraméterei vállalásának és azok betartásának ellenőrzésével, valamint az elektromágneses kompatibilitás vizsgálatával.
Széles sávban dupláztunk
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Fórum: Juhász Károlyt kérdezhetik az olvasók
Az NHH Fogyasztói Jogok Képviselője lesz a technoMÁNIA mai vendége.
Társadalom 4
-
Egymilliárd forint széles sávú internetre
A GVOP keretében elsőként öt kistérségi társulás nyert el támogatást.
Társadalom 0
-
Gyorsuló fogyás a vezetékes piacon
Havonta húszezerrel csökken a vezetékes telefonvonalak száma.
Távközlés 0
-
Novemberben is a Vodafone nyert
Több mint 7 százalékkal nőtt egy év alatt a mobilos ügyfelek száma.
Távközlés 0
Előzmények
-
Megnyílik az ADSL-piac a Hungarotel körzeteiben
Rövidesen több internetszolgáltató is megjelenik az eddig egyszereplős piacon.
Távközlés 2
-
A T-Mobile nem fizet, inkább perel
A szolgáltató a Magyar Értelmező Kéziszótárat ajánlja a Hírközlési Hatóság figyelmébe.
Távközlés 0
-
Miért nem kell az internet?
Beszámoló az Internet Hungary 2005 konferencia első napjáról.
Társadalom 30
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen