Szeptemberben jelenik meg az EDR-pályázat

Szeptemberben folytatja le a hírközlési tárca az egységes digitális rádiótávközlő rendszer (EDR) szolgáltatás nyújtására vonatkozó, az uniós normáknak is megfelelő, hirdetmény közzétételével induló, kétfordulós (részvételi felhívással induló, tárgyalásos eljárással folytatódó) közbeszerzési eljárását – jelentette be Kovács Kálmán, az informatikai tárca vezetője pénteki sajtótájékoztatóján. Ezzel tíz év után megvalósul a készenléti szolgálatok – a rendőrség, a tűzoltóság, a mentők, a határőrség, a katasztrófavédelem, a paksi atomerőmű és a Ferihegyi repülőtér – gyors csoportos elérési rendszere. Jelenleg 6–8 hálózat szolgálja ki az említett szerveket. A pályázat során előnyt élvez majd az a társaság, amely nagyobb részben kívánja felhasználni a meglévő állami erőforrásokat, például a tornyokat, a humán erőforrást – tette hozzá Pesti István, az EDR-fejlesztésért felelős miniszteri biztos.

A tervek szerint optimális esetben 6–8 hónapot vesz majd igénybe a tendereztetés, ám előfordulhat, hogy mindez akár 14 hónapig is elhúzódhat, Pesti viszont arra számít, hogy 8 hónap alatt lebonyolítható az eljárás. Ennek tükrében jövő év tavasszal szerződést köthetnek a nyertessel, amely aztán előbb Budapesten hozzáláthat a rendszer kiépítéséhez, ami 2005 végére az egész országot lefedi.

A tendert technológiasemlegesség szellemében írják ki, ennek megfelelően akár a Tetra, akár a Tetrapol, de a GSM Pro is számításba jöhet, amennyiben teljesíti az egyéb technológia elvárásokat. Kovács elmondta: a nyilvánosság garantálja majd, hogy nem egy adott cég számára írják ki a pályázatot. Szakértők szerint néhány éve az e tárgyban legelőrébb jutott ezelőtti eljárásban ugyanis ez történt. A miniszter megjegyezte, hogy ezt követően az érintetteknek kötelező lesz használniuk az új rendszert, aminek költségét az adott tárca – vagyis az a minisztérium, amelynek felügyelete alá tartozik az adott szervezet – fedezi. Az IHM arra számít, hogy a pályázók között erős verseny lesz majd a szolgáltatás árában, mégpedig lefelé – emelte ki Kovács, aki nem árulta el, hogy az állam hány évig vásárolja majd meg a nyertestől a szolgáltatást, erre vonatkozóan 8–10 éves ciklusról beszélt. A miniszter azt azonban kiemelte, hogy a 35–60 ezer végfelhasználóval számoló rendszer kiépítésének költségét a nyertes cégnek kell állnia. A pályázati kiírásban azt is megfogalmazzák, hogy adott esetben milyen körülménynek között vásárolná ki az állam a rendszert.

Azóta történt