A világszerte eladott noteszgépek 85,5 százaléka öt tajvani vállalat üzemeiből kerül ki – derül ki a Research and Markets piackutató most közzétett jelentéséből. A világ legnagyobb laptopgyártója jelenleg – ahogy már jó ideje – a Quanta, amely tavaly 24 millió masinát készített, és ezzel a 72,6 millió darabos piac 33 százalékát mondhatja magáénak. A második helyezett 15 millió darabbal a Compal, a harmadik 11 millióval a Wistron, a negyedik 7 millióval az Inventec és az ötödik 5 millió legyártott készülékkel az Asus. Amint az ismert, a nagy számítógépmárkák – például a HP, a Dell vagy az Apple – számára javarészt ezek a cégek készítik a laptopokat.
A jelentés rámutat, hogy a tajvani vállalatok rendkívüli ütemben monopolizálják a gyártást. Míg 2005-ben a világ notebooktermelésének 73 százaléka származott a Peking által Kína szakadár tartományának tekintett, bizonytalan státuszú szigetről, addig 2006 végére – miután az LG és a Samsung is felhagyott a házon belüli gyártással – ez az arány 90,2 százalékra nőtt, és az idén várhatóan eléri a 92 százalékot.
A notebookpiac egésze tavaly 24,6 százalékkal, 72,6 millió darabra bővült, az idén pedig várhatóan eléri a 89 milliós darabszámot – jósolja a Research and Markets. A látványos növekedés ellenére is küzdelmes időszak vár azonban a közepes méretű gyártókra – mint amilyen a MiTAC, az Arima, az ECS és a Clevo –, melyek az egyre soványabb haszonréssel kecsegtető piac fennmaradó részén osztoznak.
Tajvan a notebookgyártás szuperhatalma
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Az Acer vezeti a magyar projektorpiacot
A vállalat egy negyedév alatt több mint kétszeresére növelte piaci részesedését.
Mérleg 1
-
Kitart a notebookpiac lendülete
Az évtized végére több noteszgépet adnak el, mint asztalit.
Mérleg 0
-
Az Acer idén első akar lenni Magyarországon
2007-ben visszavenné a noteszgépek piacán a vezetői pozíciót az Acer.
Mérleg 8
-
Több mint 162 millióan interneteznek Kínában
Még nincsenek annyian, mint a kínaiak.
Közösségi média 1
Előzmények
-
A noteszgép a nyerő Magyarországon is
2007 első negyedévében a notebookok piaca fejlődött a legdinamikusabban.
Mérleg 3
-
A HP a legnagyobb
Tovább növelte előnyét a PC-piacon a második helyre kényszerült Dell-lel szemben a Hewlett-Packard.
Mérleg 0
-
Gyártják a százdolláros laptopot
Az ütemtervnek megfelelően megkezdődik a XO névre keresztelt gépek sorozatgyártása.
Tech 2
-
Az akkubalhé nem ártott a notebookoknak
A vásárlók egy része viszont inkább másik gyártó termékeit venné.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen