Az Egyesült Államok, Svédország és Japán áll az élen azon a listán, mely azt jelzi, hogy az adott ország milyen mértékben, milyen eredménnyel hasznosítja a távközlési technológiákat a társadalmi és a gazdasági jólét megteremtése, fenntartása érdekében.
A frissen publikált jelentés a London Business School oktatója, Leonard Waverman által alapított Connectivity Scorecard nevű cég munkája. A Nokia Siemens megbízásából elvégzett vizsgálat körülbelül 30 ismérv alapján alakította ki a végeredményt, s az egyes államokat egy egytől tízig terjedő skálán minősítették. Ilkka Lakaniemi professzor, aki a Nokia részéről vett részt a kutatásban, úgy véli, hogy úttörő jellegű munkát végeztek, mert a felmérések általában csak kevés jellemzőt vizsgálnak meg – leginkább a befektetett összegeket hasonlítják össze –, ám ez a módszer sokkal kifinomultabb, összetettebb, s a befektetések hasznosulására koncentrál – ezt igen jól mutatja a csúcstechnológiában élen járó Dél-Koreának a középmezőnybe kerülése, akiknél óriási mértékűek a befektetések, ám használatuk, különösen a vállalati szektorban már messze nem mutat ilyen kiemelkedő eredményt. „Sok a fogyasztói alkalmazás, sok a szórakoztatóipari alkalmazás, mindez igen nagy mértékű, ám kevéssé javítja a termelékenységet” – magyarázta Lakaniemi.
A tanulmány készítőinek célja az volt a munkával, hogy felhívják a figyelmet a hatékonyabb befektetési módokra.
Két listát készítettek, egyet az innovációban élen járó országoknak, egyet pedig a fejlődő országoknak (az eltérő módszertanból következően a két táblázatban szereplő számok alapján nem lehet az innovatívokat és a fejlődőket összevetni, külön kell kezelni a két rangsort). Érdekes eredmény Oroszország előkelő első helyezése az utóbbiban, ám a finn szakértő figyelmeztetett arra, hogy ez rövid időn belül meg fog változni, mivel például India – a magasan képzett és fiatal munkaerő miatt – villámgyorsan fog előretörni, az elöregedett orosz társadalom pedig vissza fog esni.
Távközlés: Magyarország a lista alján
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT café
Azóta történt
-
Mit csinál a magyar netező?
Csak nagyritkán bankol és vásárol online, de imád híreket olvasni és e-mailezni. A fájlcsere sem probléma.
Közösségi média 15
-
Kompetenciaközpontot alapított a Siemens
Az új kompetenciaközpont július 1-jétől áll a hazai partnerek rendelkezésére.
Távközlés 2
Előzmények
-
Magyar informatika: van még hová kapaszkodni
Elkészült Magyarország informatikai piacának egyik legátfogóbb tanulmánya.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Mobil flották
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Kés topik
- eMAG/edigital vélemények - tapasztalatok
- Samsung Galaxy S21 és S21+ - húszra akartak lapot húzni
- iPhone topik
- Nálunk is telepíthető a One UI 6.1 a Galaxy S22-re
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- EAFC 24
- Google Pixel 6/7/8 topik
- További aktív témák...