A Siemens heteken belül dönt veszteséges mobiltelefon-üzletágának sorsáról – jelentette a 38 százalékos első pénzügyi negyedéves profitnövekedésről hírt adó vállalat. A német ipari konglomerátum árbevétele 18,2 milliárd euró volt az időszakban, 1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, míg a nyereség 1 milliárd euróra nőtt.
Ezúttal is az immár három egymást követő negyedéve veszteséges mobilüzletág volt a fekete bárány. A divízió 143 millió eurót veszített annak köszönhetően, hogy ismét gyengén szerepelt a Nokiával, a Motorolával és a Samsunggal a vásárlókért folytatott harcban . Az elnök-vezérigazgatói székét igazgatótanácsi elnöki posztra cserélő Heinrich von Pierer elmondta: heteken belül kiderül, hogy túladnak-e az üzletágon, netán átszervezik vagy partner bevonásával üzemeltetik tovább.
Teher a mobil a Siemensnek
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Siemens
Azóta történt
-
Rekordnegyedévet zártak a mobilgyártók
Újra lendületbe jött a Nokia, rosszul taktikázott a Samsung, bizonytalan a Siemens.
Távközlés 0
-
Új elnök a Samsung Electronics Magyar Rt. élén
Tisztújítás a magyar leányvállalat vezetésében.
Mérleg 0
-
A jövő okostelefonja Linux-alapokon
Az Infineon és partnerei bemutatták harmadik generációs mobiltelefonjukat.
Távközlés 0
-
Összevonják a Siemens-érdekeltségeket?
Lapértesülések szerint rövidesen egyesül az SBS és az FSC.
Mérleg 4
Előzmények
-
Nokia: borúlátásra derűlátás
A piaci várakozásokat felülmúló árbevételre számít a finn gyártó.
Mérleg 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen