(Frissítve) Akár börtönbe is küldhetik, aki titkosítást használ

Frissítés: a 444.hu beszámolója szerint az alábbiakban ismertetett, teljesen ésszerűtlen és szakmaiságot nélkülöző javaslatot a pártok képviselői a mai találkozón elvetették - ám kérdések míg így is maradtak.

Még a korábban beharangozottnál is szigorúbb intézkedéseket léptetne életbe a kormány a terrorellenes törvénycsomagban, ugyanis gyakorlatilag háborút hirdetnének azokkal szemben, akik titkos kommunikációra lehetőséget adó szolgáltatásokat vesznek igénybe – legalábbis ez derül ki abból a javaslatcsomagból, amely a Belügyminisztérium (BM) tervezett terrorellenes intézkedéseit tartalmazza – írja az mno.hu.

A Magyar Nemzet birtokába került dokumentum szerint a büntető törvénykönyvbe emelnék, hogy vétség miatt akár kétéves szabadságvesztéssel is büntethető, aki „az információs társadalommal összefüggő olyan szolgáltatást vesz igénybe”, amely a felhasználók között „titkosított kommunikációt biztosít”. Emellett a szolgáltatókra is igen szigorú szabályok vonatkoznának. A BM kötelezővé tenné számukra a titkos üzenetek tartalmához való hozzáférés biztosítását például a titkosszolgálatoknak. A szolgáltatónak – ha megkeresik – el kellene árulnia még az ügyfél azonosító adatait és a regisztrációhoz használt IP-címét is. Amennyiben nem teszi meg, vétséget követ el, és szintén két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Már Pintér Sándor belügyminiszter is beszélt arról, hogy egyes szolgáltatók csatornáin folyó kommunikációhoz a titkosszolgálatok nem tudnak hozzáférni. Ehhez képest éppen egy erre szakosodott cég vehetett át innovációs díjat tegnap a Parlamentben, mégpedig a Kövér László házelnök jelenlétében lezajlott díjátadón. A CryptTalk elnevezésű hívástitkosító szolgáltatás fejlesztéséért a Magyar Innovációs Szövetség Startup Innovációs Díjában részesült az Arenim Technologies.

Kun Szabolcs, a cég vezetője még 2013-ban azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy a CryptTalkot maga a gyártó sem képes visszafejteni. Megbízhatóságát fokozza, hogy a beszélgetések nem folynak át központi szerveren, a hívás a kommunikáló felek között közvetlenül történik.

Azóta történt

Előzmények