Tízmillió forintra bírságolta a Digit az NHH

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) 10 millió forintra bírságolta a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft.-t, mert a társaság Miskolcon úgy hirdette széles sávú internetcsomagjait, hogy a fogyasztókat nem tájékoztatta a garantált le- és feltöltési sebességről, csak a legmagasabb elméleti maximum értékeket tüntette fel.

Az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének a fogyasztók védelmével összefüggő követelményeiről szóló kormányrendelet szerint 2008. december közepe óta az internetszolgáltatóknak a kínált sávszélesség mellett az általános szerződési feltételeikben (ÁSZF) és hirdetéseikben is fel kell tüntetniük a garantált le- és feltöltési sebességet is. Az előírás segíti a fogyasztókat a tisztánlátásban és egyben véget vetett a nagyot mondásnak, korábban ugyanis az internetszolgáltatók elsősorban a kínált elméleti maximumértékeket hirdették, s nem számoltak be hirdetéseikben arról, hogy az adott csomaghoz mekkora garantált le- és feltöltési sebesség tartozik.

Csak két szolgáltató

Az NHH a rendelet betartását, annak hatályba lépése óta folyamatosan figyelemmel kíséri, és eddig a Digit leszámítva mindössze három szolgáltató esetében találkozott jogsértő hirdetéssel. Sokkal rosszabb a helyzet az általános szerződési feltételek és a honlapok esetében. A hatóság az érintett 275 szolgáltató közül 143-nál végzett ellenőrzést, de mindössze két kisebb szolgáltató felelt meg teljes mértékben az előírásoknak. A többi szolgáltatónál vagy csak az ÁSZF-ben, vagy csak a honlapon, vagy egyik helyen sem volt megfelelő a tájékoztatás. A szolgáltatók felhívást kaptak jogsértésről, és az ezekben foglaltak végrehajtásának utóellenőrzése folyamatosan zajlik.

Eddig 81 utóellenőrzésre került sor, közülük 76 szolgáltató a felhívásban foglaltakat adott határidőre teljesítette, míg 5 szolgáltatóval szemben piacfelügyeleti eljárás indult. Két szolgáltató a felhívásokban rögzített határidőre ugyan nem teljesítette a felhívásokban foglaltakat, de a piacfelügyeleti eljárás megindítása után pótolta a hiányosságokat, így bírság kiszabására egyelőre nem került sor, míg a másik három szolgáltatóra összesen egymillió forint bírságot szabott ki a hatóság.

A Digit már ellenőrizték

Az NHH az ellenőrzések folytatása mellett a már vizsgált szolgáltatók tevékenységét is figyelemmel kíséri. Így került sor az eddigi legjelentősebb bírság kiszabására is, mivel a hatóság tudomására jutott, hogy a korábban már vizsgált Digi Kft. Miskolc nagyobb lakónegyedeiben olyan szórólapokat terjeszt, amelyeken a le- és feltöltési sebességgel kapcsolatos fogyasztói tájékoztatás nem felel meg az előírásoknak. A bírság kiszabása mellett az NHH kötelezte a szolgáltatót, hogy minden hirdetésében az adott díjcsomagnál a sávszélesség megadása mellett tüntesse fel az előfizetői hozzáférési pontokon, hálózaton belül garantált le- és feltöltési sebesség értékét is.

Tavaly december óta az érzékelhetően jobb tájékoztatás hatására csökkentek ugyan a sávszélességgel kapcsolatos fogyasztói panaszok, de Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője szerint még ma is sok esetben túl nagy – esetenként nyolc-, tízszeres – a különbség a szolgáltatók ajánlataiban reklámozott „ígéret”, valamint a valóban garantált le- és feltöltési sebesség között. Takács azt várja, hogy a szolgáltatók úgy alakítsák ki ajánlataikat, hogy a garantált és a fogyasztó által tapasztalható internetes sebességadatok egyre jobban közelítsenek a hirdetett elméleti felső határértékhez.

  • Kapcsolódó cégek:
  • DIGI

Azóta történt

Előzmények

  • A kábelnet döcög, az ADSL beállt

    A megszokott trendnek megfelelően tovább csökkent a bekapcsolt vezetékes vonalak száma.

  • T-Home: jön a 80 megás internet

    A szolgáltató ősszel teljesen átalakítja internetes csomagkínálatát, és a jelenleginél jóval nagyobb sávszélességű konstrukciókat vezet be. Kábelen és optikán is lesz 80 megás letöltés.

  • A UPC nem tájékoztat a fájlcsere lassításáról

    Egy hazai fájlcserélő hálózat bejelentésére vizsgálta a szolgáltató hálózatmenedzselési gyakorlatát az NHH. Az elsőfokú határozat elmarasztalta a céget.