Az IBM 10-13 ezer dolgozójától, alkalmazottainak 3-4 százalékától válik meg a második negyedévtől kezdődően – jelentette be tegnap a vállalat. A várhatóan 1,3 és 1,7 milliárd dollár körüli költséggel járó leépítések elsősorban az elmúlt negyedévben gyengén teljesítő európai részlegeket érintik. Az átszervezéstől – mely főként a lomhább bővülést produkáló nyugat-európai országokban fenntartott leányvállalatok karcsúsításával és konszolidációjával jár – a bürokrácia és a költségek csökkentését reméli a világ legnagyobb számítástechnikai szolgáltató cége. Elemzők szerint az elbocsátásokkal akár részvényenként 50 centes megtakarítás is elérhető, amely az idei pénzügyi évre várt profit 10 százaléka.
A vállalat múlt hónapban közzétett első negyedéves eredményei csalódást okoztak, ekkor helyezték kilátásba a leépítéseket. Az IBM decemberben világszerte 329 000 dolgozót foglalkoztatott, ebből nagyjából 100 000-et Európában. Hasonló mértékű elbocsátásokra két évvel ezelőtt került sor, akkor Sam Palmisano elnök-vezérigazgató 15 600 munkahely megszüntetéséről döntött.
A vállalat ma ismerteti az átszervezés részleteit. Amint arról hírt adtunk, a WirtschaftsWoche korábban úgy értesült, hogy a folyamat során a kisebb európai egységeket szeptember végére bezárják, feladataikat pedig a két nagy közép-európai központ, a székesfehérvári és a brnói üzem veszi át. A páneurópai központ – amely egyelőre Párizsban székel – szintén megszűnik, az észak-európai ügyeket a tervek szerint a jövőben Londonból, a dél-európaiakat pedig Zürichből irányítják – írta a német gazdasági lap.
Több mint tízezer dolgozót bocsát el az IBM
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- IBM
Azóta történt
-
Leépítések és személycserék a HP-nál
A cég legkevesebb 15 ezer dolgozótól válik meg, és cserélődnek a vezetők is.
Mérleg 0
Előzmények
-
Újabb kartellgyanú a közbeszerzésben
A GVH szerint a hazai it-cégek előre lezsírozták a pályázatokat.
Társadalom 3
-
Csalódást okozott az IBM
A cég megerősítette az európai átszervezésről szóló lapértesüléseket.
Mérleg 0
-
Budapest és Prága lesz az IBM átszervezésének nyertese?
Egyes kisebb IBM-központok tevékenységét magyar és cseh egységek vennék át.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Redmi Turbo 3-ból készül a Poco F6, megvan a start dátuma
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Hogy is néznek ki a gépeink?
- LEGO klub
- Skoda, VW, Audi, Seat topik
- Soundbar, soundplate, hangprojektor
- World of Tanks - MMO
- RAM topik
- LG LCD és LED TV-k
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- További aktív témák...