Ez a feltétel kizárta az ingyenes frissítésből azokat a felhasználókat, akik saját maguk rakták össze gépüket. Ráadásul – mivel akkor még úgy tűnt, hogy az új operációs rendszer önállóan nem, csupán PC-gyártóktól vásárolt számítógéppel együtt lesz megvásárolható – a barkácsolók nem csak ingyen, de pénzért sem juthattak hozzá a Windows XP x64 Editionhöz.
A kritikákra reagálva a Microsoft most módosított a július 31-ig tartó csereprogram feltételein: immár azok is ingyen kaphatnak 64 bites licencet, akik maguk építették számítógépüket és dobozos Windows XP-vel rendelkeznek. Időközben pedig az is kiderült, hogy az új verzió OEM változata – teljes konfiguráció nélkül is – megvásárolható. E példányok – melyeket valamilyen hardverelem mellé lehet társítani – a 32 bites verzióéval azonos áron már hazánkban is kaphatók.
Az operációs rendszernek lesz magyar nyelvű változata is, ám azt egyelőre nem sikerült megtudnunk a Microsoft Magyarországtól, hogy a honosítás mikor készül el.