Törökországban letiltották a Wikipediát

Legkésőbb holnapra kiderül, hogy a bíróság jóváhagyja-e az oldal blokkolását.

Miután aktivisták már korábban jelezték, hogy semmilyen nyelven nem lehet elérni az online enciklopédiát, a török hatóságok tegnap délután jelentették be, hogy a távközlési felügyelet (BTK) utasítására letiltották a Wikipedia oldalaihoz való hozzáférést egy olyan törvényre hivatkozva, mely bünteti közrend megzavarására alkalmas, pl. az obszcén vagy a nemzetbiztonságot fenyegető tartalmak megjelenítését. A hatóság honlapján megjelent tájékoztató szerint technikai elemzés és jogi megfontolások után hozták meg döntésüket.

E határozat kihirdetése után a BTK köteles 24 órán belül beszámolni erről a bíróságon (ezt már meg is tették), ahol két nap áll rendelkezésre, hogy megerősítsék vagy felfüggesszék a korlátozást.

A blokkolásról a jogvédő, az állami korlátozó intézkedéseket monitorozó szervezet, a Turkey Blocks számolt be először szombat reggel, akik közölték, hogy a tiltás jellege alapján egyértelmű, hogy a török hatóságok állnak az intézkedés mögött. Aki most akarja török szolgáltatók segítségével elérni a Wikipediát, az üzenetet kap, mely szerint az oldal nem tölthető be, és jelzik, hogy ez időtúllépési hiba miatt történt.

Hasonló blokkolások nem ritkák Törökországban, a monitorozó szervezet több ilyenről is beszámolt a Facebookkal vagy a Twitterrel kapcsolatban, főként a „puccskísérlet” idején. Ugyanakkor a kormány mindeddig határozottan cáfolta ezeket az állításokat, igaz azt viszont nyíltan közölték, hogy morális okokból betiltották a televíziókban a roppant népszerű párkereső show-kat.

Előzmények