Alig fejeződött be az amerikai hátterű Artesyn Hungary Elektronikai Kft. félmilliárd forint értékű beruházása Tatabányán, máris újabbról született döntés: idén 200-300 millió forint befektetésével növelik a gyár kapacitását. (A társaság elsősorban európai telekommunikációs cégeknek szállít telefonközpontokhoz, átjátszóállomásokhoz való tápegységeket.) A 10,7 ezer négyzetméter alapterületű üzemcsarnok második szintjén – amely megüresedett, miután Kínába telepítették át a több élő munkát igénylő, kisebb értéket képviselő tekercsek gyártását – szintén tápegységeket készítő gépsorokat szerelnek fel. A tervek szerint ide még ebben a negyedévben megérkeznek az első berendezések. Az idén a tavalyi 28 millió dollárral szemben közel 50 millió dollár bevétellel számolnak, s a létszám bővítését is tervezik. A cég a beruházásokkal hosszú távra megalapozta jövőjét – véli a menedzsment.
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest