Tovább takarékoskodik a Philips

Európa legnagyobb fogyasztói elektronikai csoportja, a holland Philips két súlyosan veszteséges év után a múlt évet már nyereséggel zárta. A cég vezetése a kereslet erősödése nyomán az idén is jó eredményre számít, ennek ellenére folytatják a költségcsökkentési programot.

A Royal Philips Electronics NV 2003-ban 695 millió euró nettó nyereséget ért el, jóval meghaladva a Reuters 537 milliós elemzői konszenzusát. A bejelentés nyomán 3,7 százalékkal emelkedett a részvény árfolyama. A csoport nyereségessé válását a költségek csökkentése és az erős karácsonyi forgalom mellett az tette lehetővé, hogy tavaly már nem kényszerültek jelentős értékcsökkentési leírásokra. Tavaly már a Philips mind a hat üzletága nyereséges volt, köztük a félvezetőgyártás is, amely a megelőző három évben több mint kétmilliárd euró veszteséget halmozott fel. A negyedik negyedév különösen sikeres bizonyult: az üzemi nyereség ekkor a várakozásokat jóval felülmúlva elérte a 608 millió eurót, miután a karácsonyi szezonban jól fogytak a cég által gyártott tévékészülékek és villanyborotvák, de a kórházak is nagy mennyiségben vásároltak orvosi berendezéseket.

Az idén a cég könnyebb évre számít, miután tavaly az erős euró kedvezőtlen hatásaival is meg kellett küzdeniük. Emellett várhatóan folytatódik a globális gazdasági fellendülés és a korábbi költségcsökkentési program is mind jobban érezteti hatását. Így várhatóan tovább erősödik a kereslet a cég által gyártott félvezetők, elektronikai termékek és lapos képernyők iránt. A Philips a 2001 áprilisa óta a vezérigazgatói posztot betöltő Gerard Kleisterlee irányítása alatt tavaly év végéig összesen egymilliárd euróval csökkentette a költségeket egyebek között azzal, hogy Kínába és más országokba telepítette át a termelés egy részét, ahol olcsóbb a munkaerő.

A Philips Magyarország Kft. sem leépítést, sem létszámbővítést nem tervez – közölte a Napi Gazdasággal Blazsevácz Péter, a cég kommunikációs igazgatója. Jelenleg három vidéki üzemükben és az elsősorban kereskedelmi tevékenységet végző budapesti központban 4700 dolgozót foglalkoztatnak. Szombathelyen – ahonnan korábban a CRT monitorok gyártását Kínába telepítették, s ezzel párhuzamosan jelentős létszámleépítést is végrehajtottak – jelenleg LCD monitorok készülnek, a győri üzemben elsősorban CD és CD-újraíró optikai alkatrészeket, illetve részegységeket gyártanak, míg Székesfehérvárott főként DVD-írók és -lejátszók, valamint a franciaországi Dreux-ból a közelmúltban idetelepített CRT (képcsöves) televíziók gyártása folyik.