Tegnap megkezdte tőzsdei pályafutását a 2000 októberében megalapított TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyrt., ennek alkalmából a társaság gazdasági igazgatója és elnöke, Nemes Attila szólaltatta meg a kereskedés kezdetét jelző csengőt. A befektetők a tőzsdére bevezetett 13 millió 536 ezer darab, egyenként száz forint névértékű, „A” sorozatú törzsrészvénnyel a B kategóriában kereskedhetnek. Az egymillió 700 ezer, szintén száz forint névértékű, „B” sorozatú szavazatelsőbbségi részvényből álló pakettet – melyek az „A” sorozathoz képest tízszeres voksra jogosítanak a közgyűlésen – nem vezették be. A szavazatelsőbbségi papírok többsége továbbra is a cég legnagyobb tulajdonosa, Nemes Attila kezében marad. A társaság jegyzett tőkéjének (1523,6 millió forint) növelésére Nemes tervei szerint – a tőzsdei aktivitás függvényében – még az idén sor kerülhet.
A társaság 2005 októberében lépett be a Tőzsdeképes Cégek Klubjába, a tőzsdei debütálást a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium programja támogatta, a bevezetés mintegy 50 millió forintos költségének felét finanszírozva. A TvNetWork Magyarország ötödik legnagyobb internetszolgáltatója és tizedik legnagyobb kábeltelevízió-szolgáltatója.
Jelenleg a gyors növekedés fázisában jár, az árbevétel és az előfizetők száma dinamikusan növekszik, ezzel együtt a jelentős költségek miatt egyelőre csak szerény nyereséget termel. Nemes a tegnapi sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a 2005-ös év eredményének visszaesése egy nagyobb részvénypaketten elszenvedett – mintegy 100 millió forintos – veszteségnek tudható be. A társaság tervei között a következő évekre gyors növekedés, újabb szolgáltatások bevezetése és akvizíciók szerepelnek. Nemes szerint a részvényt elsősorban hazai magán- és pénzügyi befektetők, esetleg kockázatitőke-alapok fogják vásárolni. Az első kereskedési napon élénk érdeklődés fogadta a parketten, a társaság részvényei 117 millió forint értékben forogtak, az utolsó papírok 223 forinton cseréltek gazdát.
Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a BÉT a jövőben hozzá kíván járulni ahhoz, hogy növekedjen a kisebb tőzsdei cégek átláthatósága. Elemzőket, brókercégeket és bankokat szándékozik megbízni azzal, hogy a kisebb kapitalizációjú társaságokról, így a B kategóriás cégekről is készítsenek elemzéseket. A több információval segíteni kívánják a befektetőket, akik mindezek birtokában nyugodtabban vásárolhatnak a kevésbé ismert vállalatok részvényeiből is, megalapozottabb pénzügyi döntéseket hozhatnak. A tőzsdeelnök konkrétumokat nem közölt a tervvel kapcsolatban, de elmondása szerint közel állnak a megállapodáshoz.
Tőzsdén a TvNetWork
- Írta: Napi
- Forrás: Napi Gazdaság
- Kapcsolódó cégek:
- TvNetWork Nyrt.
Azóta történt
-
TvNetWork: kiugró árbevétel, csökkenő profit
A tőzsdén egy héttel ezelőtt debütáló TvNetWork NyRT. bevétele 59 százalékkal, egymilliárd forint fölé emelkedett 2006 első félévében.
Mérleg 0
-
TVnet-telefon előfizetés nélkül
Mától indul a szolgáltató „gazdaságos” internetje, az ADSL3G+ akció.
Közösségi média 3
Előzmények
-
Ambiciózus TvNetWork-tervek kockázatokkal
Már ebben a hónapban megjelenhet a tőzsdén a cég, debütálásához már csak egy cégbírósági bejegyzés hiányzik.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- Reklámblokkolók topikja
- iPhone topik
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Mesterséges intelligencia topik
- Popcorn Hour topik
- Samsung Galaxy Tab S6 Lite 2024 - a visszatérő
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Redmi Turbo 3-ból készül a Poco F6, megvan a start dátuma
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Hogy is néznek ki a gépeink?
- További aktív témák...