Európai szoftveripar: dől a pénz – de meddig?

Egy vezető európai magántőke-befektetési cég, a Truffle Capital idén hatodszorra adta ki a Truffle 100 jelentését, melyben a kontinens száz legfontosabb szoftvercégét rangsorolják, illetve az iparág 2010-es évét értékelik. A riport elkészítését támogatta az Európai Bizottság digitális menetrendért felelős alelnöke, Neelie Kroes, a munkában pedig az IDC és CXP Group elemzőcégek segédkeztek.

A rangsort tekintve az első ötben minimálisak a változások: még mindig az SAP Európa vezető szoftvervállalata, a tavalyi második SAGE helyet cserélt az akkori harmadik Dassault Systemsszel, a negyedik pedig tavaly is a Software AG volt. Az egyetlen meglepetés, hogy a 2009-ben még 14. helyen álló DATEV foglalja el az ötödik helyet.

A nemzetgazdaságokat tekintve a teljes forgalom több mint felét (50,3 százalék) német cégek biztosítják, mögöttük másodikak a britek (18,6 százalék), a franciák 11,2 százalékkal a harmadikak.

Az iparág teljes árbevétele a 2009-es 27,1 milliárd euróról 30,9 milliárd euróra nőtt, ennek 89,2 százalékát az első 25 cég generálta (2009-ben ugyanez az arány 79 százalék volt). A százból 49 vállalkozás kasszírozhatott 100 millió eurónál több árbevételt (2009: 47), 85 azok száma, akik 50 milliónál többet könyvelhettek el (2009: 72). Az első százban nincs olyan cég, amelynek árbevétele nem érte volna el a 25 millió eurót. A nyereséget illetően drasztikus az emelkedés: míg 2009-ben 3,7 milliárd euró volt e piaci szegmens haszna, addig 2010-ben 5,8 milliárd.

A kutatással-fejlesztéssel foglalkozók száma gyakorlatilag stagnált, 2009-ben 54 180 ilyen álláshely volt a szoftveriparban, tavaly pedig 55 268, a fejlesztésekre szánt összegek viszont némileg emelkedtek (2009: 3,82 milliárd euró, 2010: 4,443 milliárd).

Pünkösdi királyság?

Habár az 56 százalékos profitnövekedés imponáló, Bernard-Louis Roques, a Truffle társalapítója a The Wall Street Journal-nak elmondta, hogy ez a szerencsének is köszönhető, az európai szoftveriparág helyzete továbbra sem stabil, messze nem tudják felvenni a versenyt a gigantikus készpénztartalékokkal rendelkező amerikai versenytársakkal, akik például rendületlenül folytatják európai felvásárlásaikat is.

Roques szerint a 2011-es év már közel sem lesz ilyen sikeres, és a helyzetért elsősorban a politikusokat okolja, szerinte ugyanis az európai államok nem tekintik első számú célnak a szoftveripar fejlesztését – ellentétben az Egyesült Államokkal, ahol az állami szabályozás különösen kedvező az ilyen cégek számára (a kis- és közepes vállalkozásoknak nagy esélyt adó USA-val szemben Roques aggasztónak tartja, hogy Európában már évek óta csak egyetlen globálisan is számító vállalat van, az SAP). A Journal utal az arányokra is: egyedül a Microsoft másfélszer akkora jövedelmet termel, mint a Truffle által rangsorolt 100 európai cég összesen.

  • Kapcsolódó cégek:
  • SAP

Azóta történt

Előzmények