Donald Trump vissztérhet a Facebookra és az Instagramra

Visszaállítja Donald Trump fiókját a Facebook és Instagram közösségi médiumok anyavállalata - közölte a Meta.

Nick Clegg, a Meta globális ügyekért felelős elnöke többek között a vállalat hivatalos oldalán is elmondta, hogy a volt elnök esetében letelt a kétéves felfüggesztés, amelyről 2021. január 7-én a washingtoni zavargásokat követően döntöttek.

A cég közleménye emellett azt hangsúlyozza, hogy a felfüggesztés visszavonása mellett szól az is, hogy 2021 januárja óta jelentősen csökkent a közbiztonságot érintő kockázat, ugyanakkor az is olvasható, hogy a szabálysértések megelőzésére bizonyos védőkorlátokat vezettek be a jövőre nézve.

Nick Clegg a döntés indokaként azt is megemlítette, hogy a közvélemény számára lehetővé kell tenni, hogy értesüljön arról, amit a politikusok mondanak, hogy ennek birtokában a szavazóhelyiségben megalapozott döntés születhessen. A cégvezető, aki 2010 és 2015 között a brit kormány miniszterelnök-helyettese volt, hozzátette, hogy ezt követően is közbelépnek majd, amikor a közösségi oldalon megjelenő tartalom a világra nézve világos kockázatot jelent, viszont a közbeszédbe történő beavatkozás korlátját tudatosan magasan határozták meg.

Donald Trump fiókját – a Facebook és az Instagram mellett – 2021 januárjában a Twitter közösségi médium is felfüggesztette, amit követően a volt elnök saját közösségi médiumot hozott létre Truth Social néven.

Donald Trump, aki tavaly novemberben bejelentette, hogy elindul a 2024-es elnökválasztást megelőző republikánus jelöltállító versenyben, egyelőre nem reagált a Meta döntésére. Tavaly novemberben az Elon Musk tulajdonába került Twitter szintén feloldotta a korábbi elnök fiókjának felfüggesztését, ám oda Donald Trump nem tért vissza.

Előzmények