Az Uber nagy pofont kapott az Európai Bíróságtól

Ha a vitás kérdésekben az e véleményen alapuló döntés lesz a mérvadó, márpedig ez várható, leáldozhat az Uber legfontosabb szolgáltatásainak Európában.

A világszerte nagy viharokat kiváltó vállalkozás sajátos üzleti modelljével az Európai Unióban is hasonlóan járt, sőt ügye végül az Európai Unió Bírósága (Court of Justice of the European Union – ECJ) elé került, ahol arról a jogi szempontból kardinális kérdésről döntenek, hogy az Uber egy internetes alkalmazásszolgáltató, vagy pedig közlekedési szolgáltatást nyújtó vállalat. Ennek a kérdésnek jó ideje húzódó eldöntése létfontosságú, ugyanis ha az amerikai bázisú cég személyszállítást biztosító, kvázi „taxivállalkozásnak” tekinthető, akkor megállnak az ellene tiltakozók érvei, melyek szerint az Uber természetesen mindenhol működhet, de csak akkor, ha pont ugyanazok a feltételek vonatkoznak rájuk, mint a hagyományos személyszállító vállalkozókra (hogy ezen belül melyik típusnak tekintendő, az további vita tárgya).

Ma megjelent egy közlemény, melyben az Európai Bíróság főtanácsnoka fejtette ki jogi véleményét, és ebben az szerepel, hogy az Uber innovatív elektronikus platformja a közlekedési hatóságok jogkörébe esik, és így nekik is pontosan ugyanazokat a feltételeket kell teljesíteni az adott országban, mint a hasonló személyszállítási vállalkozóknak. A különbség, a digitális alap jogilag csak formalitás, a lényegen nem változtat. A főtanácsnok indoklása szerint az Uber sofőrjei nem olyan önálló vállalkozást folytatnak, mely az alkalmazott digitális platform nélkül is működne, épp ellenkezőleg: vállalkozásuk nem létezhetne a platform nélkül, így a sofőrök mögött álló Uber valójában taxivállalat.

Ez még nem ítélet

A közlemény nem a bíróság döntése, bár a neve alatt jelent meg, hanem valójában Maciej Szpunar jogértelmezési véleménye – ám ez nagyon fontos tényező, mivel igen ritkán történik meg, hogy a bíróság a határozat megfogalmazásakor szembemenne a főtanácsnok véleményével.

Azt is érdemes újra elismételni, hogy az Európai Unió Bírósága formálisan nem kötelező érvényű ítéleteket hoz, hanem a nemzeti bíróságok kérésére jogértelmezési munkát végez el. Vagyis ha kétséges egy eset megítélése, az érintett nemzeti bíróság az ECJ-hez fordul, hogy a hatályos európai jog alapján foglaljon állást a vitatott kérdésben. A bevett gyakorlat alapján e határozat birtokában hozzák meg a nemzeti bíróságok immár végrehajtandó döntéseiket.

Jelen esetben is az történt, hogy a barcelonai taxisok szövetsége indított pert az Uber egy speciális szolgáltatása, az UberPOP ellen, azzal érvelve, hogy az abban részt vevők nem rendelkeznek a szolgáltatás nyújtásához szükséges engedélyekkel. Ezek után az Uber – ahogy sok más országban, sok más hasonló esetben – felfüggesztette az UberPOP-ot Spanyolországban, és a perre koncentráltak, bár a vállalati álláspont az maradt, hogy egy számukra kedvezőtlen döntés elsősorban az ügyfelek, a vásárlók számára lenne káros.

Azóta történt

Előzmények