Az Uber miatt még több lett az autótulajdonos

Az Uber és a Lyft meg akarták változtatni a közlekedési szokásokat, de egy tanulmány szerint Amerikában csak még több autótulajdonos lett a két cég miatt.

Indulásakor nagy port kavart az Uber és a Lyft, és mindkettőben közös, hogy meg akarta változtatni azt, ahogyan utaznak az emberek. Alternatívát is akartak továbbá nyújtani a saját autó ötletére, és ezzel párhuzamosan csökkenteni az autótulajdonosok számát.

Egy nem is olyan régen megjelent tanulmány azonban rávilágított, hogy ez a törekvésük végül visszafelé sült el, a két cég működése Amerikában például növelte az autótulajdonosok számát.

Számos egyetem szakértőit vonták be a kutatásba, amely arra jutott, hogy átlagosan 0,7 százalékkal növelték az effajta szolgáltatások a városi amerikai területeken az autótulajdonosok számát.

A tanulmány vezető szerzője, Jeremy Michalek szerint mindenki arra számított, hogy ha adott lesz egy ilyen alternatív utazási lehetőség, akkor kevesebben vásárolnak majd saját autót, vagy csökken az autók száma a családokban. A járművekre erősen építő területeken azonban csak még tovább nőtt az autótulajdonosok száma minden piacon, ahová az Uber és a Lyft belépett Amerikában.

Az okokkal kapcsolatban azonban inkább csak találgattak a szakértők: szerintük van rá esély, hogy az utasok maguk is sofőrök szeretnének lenni, vagy valaki sokadik autót vesz azért, hogy ilyesmivel foglalkozzon. A szakértők szerint mindez végső soron akár tovább fokozhatja a dugókat és a környezet terhelését (mert egy busz utasai például mind külön Uberrel mennek), ezért további kutatásokat sürgetnek.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Uber

Azóta történt

Előzmények