Magyarország egykor legnépszerűbb internetes áruháza, a Fotexnet Áruház a mai naptól – megújult külsővel, belsővel és termékkínálattal – ismét elérhető. A korábban mintegy százezer cikket tartalmazó termékpalettához képest olyan kategóriákkal bővült a bolt termékkínálata, mint az élelmiszer, a ruházat, a gépjárművek, a biotermékek, valamint a wellnesshez és az egészséges életmódhoz kapcsolódó termékek.
Az áruház számos partnerrel – ilyen az e-kereskedelmi szereplők közül a Libri, a G'Roby, a Virágneked vagy a Házipatika.com, illetve olyan világmárkák, mint a Xerox, a HP, a JVC vagy a Pierre Cardin – kötött megállapodást az új nyitásra, amit az új, online piactérszerű üzleti modell bevezetése indokolt. Mostantól ugyanis a logisztikai feladatokat és a kiszállításokat nem az áruházat üzemeltető Fotexnet Kft., hanem az ott termékeikkel megjelenő kereskedelmi partnerek látják el.
Amint az ismert, az áruház tavaly októberi ideiglenes bezárását, majd átszervezését szakértők szerint éppen az tette szükségessé, hogy a logisztikai rendszer pazarló volt. Akkoriban az üzemeltetők azt ígérték, hogy profiltisztítás után még idén tavasszal újraindul a bolt.
Az új Fotexnet megnyitását háromhetes publikus bétateszt előzte meg, amelynek során az áruház kereskedelmi partnerei működés közben próbálhatták ki az online rendszer üzemeltetését.
Újraindult a Fotexnet
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Nagy siker a havidíjas DVD-kölcsönzés
A fővárosiak már több mint egymillió filmet kölcsönöztek ki a DVDrent.hu internetes filmtékából. Bevált a fixdíjas modell.
Közösségi média 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen