Újul az elektronikus kormányzati gerinchálózat

Kiss Péter kancelláriaminiszter és Baja Ferenc kormánymegbízott csütörtökön mutatták be a sajtónak a megújult Kormányzati Portált és az Elektronikus Kormányzati Gerinchálózat fejlesztésében elért eredményeket. Az év végére hatszáz intézmény csatlakozik az Elektronikus Kormányzati Gerinchálózathoz (EKG) – mondta el tegnapi tájékoztatóján Kiss Péter kancelláriaminiszter, amikor a sajtó képviselőinek bemutatták a gerinchálózatot és a megújult Kormányzati Portált.

A Magyarország.hu kormányzati portál tájékoztatása szerint a közigazgatás korszerűsítésének, elektronizálásának célja, hogy minden állampolgár egyenlő feltételekkel vehesse igénybe az elektronikus kormányzati szolgáltatásokat, csökkenjen a bürokrácia és a fenntartási költség, illetve mindenki egy ügyfélkapun, a Kormányzati Portálon keresztül lépjen kapcsolatba a közigazgatással. Az EU-tagországoknak 2005 végéig húsz elektronikus kormányzati szolgáltatást kell elindítaniuk, ebből nyolc a cégek, tizenkettő pedig a gazdasági társaságok számára könnyíti meg az ügyintézést. Magyarországon ez a 20 szolgáltatás a közigazgatás sajátosságai miatt valójában 27 szolgáltatás lesz. Ilyen például, hogy a Kormányzati Portálon ma az ország 211 okmányirodájába lehet időpontot foglalni az ügyintézéshez, a portálon az "ügyfél", vagyis az állampolgár azt is megtudhatja, milyen papírokkal, dokumentumokkal kell felszerelkeznie, hogy később az okmányirodában sikerrel járjon. Letölthetők innen az ügyintézéshez szükséges kitöltendő űrlapok is, az adatokat az okmányirodában már csak ellenőrizni és aláírni kell. Az év végére az ország összes okmányirodájában lehet majd időpontot foglalni az interneten.

A májusban csatlakozott tíz uniós tagországban az állampolgárok ügyeiknek átlagosan egytizedét intézik elektronikusan, a teljes Unióban egyharmadát. Vannak tagországok, ahol az elektronikus ügyintézés aránya meghaladja az 50 százalékot is. Baja Ferenc államtitkár a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elektronikus ügyintézés infrastrukturális hátterét az EKG biztosítja, amely zárt, nagy sávszélességű, ellenőrzött és biztonságos kommunikációt tesz lehetővé a közigazgatás szereplői között, illetve a közigazgatás és az állampolgárok kapcsolatában. A különböző intézmények engedéllyel csatlakozhatnak az EKG-hoz, miután szabványosították informatikai rendszereiket. Az állam ma több, az EKG-hoz hasonló zárt hálózatot működtet.

Baja Ferenc bemutatta a sajtónak a megújult Kormányzati Portált is, kiemelve az oldal három fő célját: az ügyintézés elősegítése, naprakész tájékoztatás a kormányzat és az államigazgatás munkájáról, illetve az állampolgár-közigazgatás és az állampolgár-állampolgár közötti párbeszéd. A portál Párbeszéd fórumán a fórumozóknak saját nevüket kell megadniuk véleményeik mellé, de kárpótlásul néhány intézmény, minisztérium már vállalta, hogy munkatársai rendszeresen válaszolnak a fórumon felmerült és őket érintő kérdésekre.

Előzmények