Kibertámadás Ukrajnában

Újabb nagyszabású kibertámadást hajtottak végre kedden Ukrajnában, ezúttal a védelmi minisztérium honlapja és két nagy pénzintézet, a Privatbank és az Oscsadbank ellen.

Az eseményeikről kormányzati és hatósági forrásokra hivatkozva kedd este számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Az UNIAN hírügynökség szerint az ukrán fegyveres erők hivatalos oldala sem volt elérhető. A hatóságok közlése szerint a mostani kibertámadás különbözik a legutóbbitól, most DDOS-, azaz túrterheléses támadást hajtottak végre. A támadás délután három órakor kezdődött.

A felhasználók közül többen arról számoltak be, hogy nem férnek hozzá az internetes banki szolgáltatásokhoz, mások be tudnak ugyan jelentkezni, de nem tudnak tranzakciókat végrehajtani. A Privatbank később közleményben tudatta, hogy sikerült kiküszöbölniük a támadás következményeit, és folyamatban van a rendszerük újraindítása, egyúttal nem zárták ki újabb támadások lehetőségét.

A védelmi minisztérium megerősítette, hogy vélhetően DDOS-támadás érte a weboldalát. Közölték, hogy jelenleg folyamatban van az oldal elérhetőségének helyreállítása. Hozzátették, hogy addig a hivatalos kommunikáció a tárca Facebook- és Twitter-oldalain, valamint az ArmijaInform elnevezésű weboldalon keresztül zajlik.

A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácshoz (RNBO) tartozó Információbiztonsági Központ úgyszintén megerősítette, hogy DDOS-támadás érte az említett oldalakat, és nem zárta ki, hogy Oroszország áll a kibertámadás hátterében.

Pár nappal ezelőtt, január 14-én ismeretlenek meghackeltek több ukrán minisztériumi honlapot. A hackerek akkor ukrán, orosz és lengyel nyelven a következő üzenetet helyezték el a megtámadott oldalakon: „Ukrán! Minden személyes adatod kikerült a nyilvános hálózatra. A számítógépen lévő összes adat megsemmisült, lehetetlen helyreállítani. Minden információ nyilvánossá vált rólad, félj, és számíts a legrosszabbra! Ezt a múltadért, a jelenedért és a jövődért kapod. Volhíniáért, az OUN-ért (Ukrán Nacionalisták Szervezte), az UPA-ért (Ukrán Felkelő Hadsereg), Galíciáért, Polisszjáért és a történelmi területekért.” (Volhínia, Galícia és Polisszja olyan területek, amelyek korábban a történelem során Lengyelországhoz tartoztak, de most Ukrajna részei.)

A digitális fejlesztésért felelős ukrán minisztérium két napra rá közölte: minden bizonyíték arra mutat, hogy a kormányoldalak elleni kibertámadásért Oroszország a felelős, amelynek célja az ukrán állampolgárok megfélemlítése és az ország belső destabilizálása.

Azóta történt

Előzmények