Útdíj GPS-szel: Annyi kilométerért fizetsz, amennyit megtettél

Nem kevés gondot okoz Magyarországon az autópályás útdíjak fizetése, s még többet azok a próbálkozások, melyek e macera okozta idegeskedések és problémák digitális módszerekkel történő megoldására kínálnak megoldást. Pedig talán nem lenne ez olyan bonyolult… Most egy újabb kísérletről értesülhettünk, melynek során az elektronikus útdíjrendszer magyarországi bevezetésére tervezett közbeszerzési pályázat előkészületeinek időszakában a magyar T-Systems és a német Satellic Traffic Management a Balaton mellett kialakítottak egy demonstrációs szakaszt, ahol az általuk ajánlott, műholdas helymeghatározáson alapuló útdíjbeszedési technikát mutatják be.

„A demonstrációs szakaszon bemutatjuk, hogy milyen kényelmes az akadály nélküli, ún. free-flow típusú útdíjrendszer használata. A díjak automatikusan, a járművek megállítása és sebességkorlátozása nélkül kerülnek megállapításra” – közölte Heike Ballhaus, a Satellic értékesítési igazgatója a mai balatonkenesei rendezvényen, ahol a díjbeszedési technikát a gyakorlatban bemutatták. „Ez a rendszer nem igényel út menti infrastruktúrát, így díjadatgyűjtő hidakat, fizetőkapukat sem. Ezért az itt bemutatott díjfizetési technológia ideális megoldás Magyarország számára” – hangsúlyozta Ablonczy Balázs, a T-Systems üzletágvezető-helyettese.

A hozzávetőleg 30 kilométer hosszú demonstrációs szakasz az M7-es autópályán, valamint a közeli első- és másodrendű főutakon halad. A szakasz bizonyos elemeit a bemutató példájában díjkötelessé tették, így a speciálisan a bemutató céljaira kialakított járművel virtuálisan fizetni kell az úthasználatért.

Az útdíjfizetési rendszer műszaki alapeleme a járműbe épített miniszámítógép. Az úgynevezett on-board unit (OBU) lehetővé teszi az automatikus és használatarányos díjszedést. A matricás rendszertől eltérően itt a ténylegesen megtett útszakaszért kell fizetni, tehát azon az elven működik, hogy aki többet utazik, többet is fizet. Emellett az úthasználati díjszabás sávosan is kialakítható, például az út besorolásától, a jármű típusától vagy az utazás időpontjától függően.

A fedélzeti egység működési elve két bevált technológiára épül: a műholdas helymeghatározásra és a mobilkommunikációra. E két technológia újszerű kombinációját alkalmazzák Németországban is a tehergépkocsik díjfizetési rendszerében. Az OBU műholdjelek segítségével felismeri saját tartózkodási helyét, majd kiszámítja a megtett díjköteles útszakaszok után fizetendő díjakat. Ezeket az adatokat az OBU mobilkommunikáció segítségével egy adatközpontba juttatja el. A használók innen kapják meg rendszeresen számlájukat, tehát nincs szükség hidakra, külön forgalmi sávokra vagy fizetőkapukra, amilyenek a hagyományos díjfizető rendszerek esetén használatosak. A díjbeszedésnek ez a módja megfelel az Európai Unió azon elvárásának, hogy biztosítani kell az úthasználati díjat ellenőrző rendszerek együttműködési lehetőségét. A gyártók kiemelték a sajtótájékoztatón az OBU „tanulékonyságát”, illetve azt, a demonstráció megvalósítása mindössze két hetet vett igénybe.

Egy újabb módszer. Majd kiderül… Abban az országban, ahol az ember szeme láttára építtettek kormányzati tisztségviselők százmilliókért díjszedő kapukat, melyeket a következő kormányzati tisztségviselők százmilliókért lebonttattak, csodát már nem vár már az ember.

Azóta történt

Előzmények