Ön dönt: chatel vagy vezet!

Sokéves probléma már, hogy nem tudunk ellenállni netképes mobil kütyüink varázsának, és a leglehetetlenebb helyzetekben is használjuk őket – akkor is, ha ez veszélyes szituációkba sodor bennünket. Kezdődött ez a mobiltelefonokkal, amikor az sms és a telefonálás vonta el a figyelmet, majd jöttek az okostelefonok, és azóta még több olyan szolgáltatás érhető el, melyet akár vezetés közben sem bírunk figyelmen kívül hagyni. Emiatt rengeteg baleset történik – de meglepő módon nem csak akkor, ha egy sofőr facebookozik, mivel a magukat nagyobb biztonságban érző gyalogosok is elmerülnek a chatben – aztán egyszer csak lelépnek a járdáról…

Erre a problémára a világ legtöbb országában hoztak már rendelkezéseket, a legismertebb a kézi mobiltelefonálás vezetés közbeni tiltása, mely már szinte mindenütt alapszabály. De az internetképes okostelefonok miatt újabb, hasonlóan veszélyes trend tapasztalható, a szöveges üzenetküldők, a chatek használata, a szelfiőrület – amikor az illető minden helyzetben késztetést érez arra, hogy lefotózza magát – stb.

New Yorknak elege lett

Mindez az egész világon tapasztalható, de különösen sok gondot okoz a konzumer technológiában kiemelten fejlett Egyesült Államokban, ahol évről évre emelkedik a fentebb leírtak miatt bekövetkező közlekedési balesetek száma.

Ez a konfliktus mára odáig jutott, hogy új, néha igen szigorúnak látszó intézkedések bevezetését tervezik a hatóságok: egyre erősebb az az elvárás, hogy a mobil eszközök vezetés közbeni használatát éppoly súlyos büntetésekkel sújtsák, mint az ittas vezetést – írja riportjában a The New York Times.

És már nemcsak szabályozásról van szó: tervezik, hogy olyan eszközöket vetnek be, melyek kiszűrhetik a forgalomban a chatelő autóvezetőket. (Magyarországon nemrég üzemelték be a modern traffipaxokat, melyekről sok tévhit is kering. Csak egyre kitérve: ezek a készülékek nem képesek arra, hogy a mobilozó vagy chatelő sofőrök ellen bizonyítékokat szolgáltassanak – a biztonsági öv használatának elmulasztását ki tudják mutatni, és ezért jár is a büntetés, de telefonálást nem képesek azonosítani.)

Textalyzer

Az alkoholszonda („Breathalyzer”) mintájára ezért azt tervezik, legalábbis New Yorkban, hogy legyen egy „chatszűrő” (Textalyzer).

Hogy ez mit is jelentene a gyakorlatban? Annyit, hogy ha baleset történik, akkor a kiérkező rendőrnek joga lenne ellenőrizni a sofőrnél talált mobiltelefont, hogy megállapítsa: a baleset bekövetkezésének idején vajon használta-e? Pontosabban használt-e olyan funkciót (chat, e-mail stb.), melyhez a kezét kellett igénybe vennie, ugyanis New Yorkban (is) tilos kihangosító nélkül telefonálni vezetés közben. Amennyiben bebizonyosodna, hogy igen, az ugyanolyan megítélés alá esne, mint ha részegen vezetett volna.

A készülék prototípusa már létezik, a rendőrségen tesztelik. Habár felmerültek adatvédelmi aggályok – a rendőrtiszt beleláthat a sofőr digitális kommunikációjába –, ám ezt meg lehet oldani, és nagy esély van arra, hogy a tervezett szigorítás életbe lép.

Előzmények