Kudarcos lett a Virgin Orbit első indítási tesztje

Sikertelen volt Richard Branson brit milliárdos cége, a Virgin Orbit első rakétaindítási kísérlete.

A Csendes-óceán fölött elvégzett teszt csak félsiker volt – jelentette be vállalkozás ma a Twitteren.

A módosított Boeing 747-es (Cosmic Girl) szárnya alá erősített, levegőből indítható, kétfokozatú LauncherOne rakéta ugyan a tervek szerint levált a repülőgépről, be is indította hajtóművét, ám nem sokkal ezek után – jelenleg még ismeretlen okok miatt, nem részletezett körülmények között – a tesztet leállították/leállt. A résztvevőknek nem esett bajuk, visszatértek a bázisra – írták. A cég egyébként már a fellövés előtt közölte, hogy csak 50 százalék a siker esélye.

Az esetre reagált az éppen nagy dobásra készülő Elon Musk is, aki együttérzéséről biztosította a fejlesztőket, és emlékeztette őket, hogy a kezdeti időszakban ők is belefutottak nagy kudarcokba a SpaceX tesztjei során.

Nem sokkal később a Virgin Orbit jelezte, hogy már dolgoznak a következő rakéta felkészítésén, hamarosan jön a következő teszt: „A tesztrepüléseket adatrögzítőkkel látják el, így most adatok kincsestára áll rendelkezésünkre. Sok célt elértünk, bár nem az összeset, amit kitűztünk magunk elé. De tanulunk, javítunk, a következő rakéta készen áll az újabb tesztrepülésre” – mondta Dan Hart, a cég vezérigazgatója. Az újabb indítás időpontja a mostani adatok elemzésének eredményétől függ.

A Virgin Origin a kis műholdak fellövésének növekvő piacára akar bekerülni sajátos technológiájával.

Azóta történt

Előzmények