Visszalépett a Cesky Telecom legígéretesebb kérője

Prágai elemzők szerint a cseh kormánynak némileg vissza kell vennie a Cesky Telecom AS privatizációjához kapcsolódó bevételi várakozásaiból, miután a távközlési társaság 51 százalékára kiírt tenderből váratlanul kiszállt a legmagasabb előzetes árajánlatot tevő pályázó. A cseh PPF AS befektetési társaság által vezetett, a J&T Finance Group AS cseh-szlovák befektetési bankot és az olasz Tiscali S.p.A. internetszolgáltatót magában foglaló konzorcium az első körben 71,1 milliárd koronát (3,16 milliárd dollárt) kínált az állami kézben lévő 51 százalékos csomagért, ám utóbb arról tájékoztatta a cseh vagyonalapot, hogy visszavonja pályázatát. Az elhatározás okát nem hozták nyilvánosságra, a Reuters azonban a PPF-hez közeli forrásokból úgy értesült, hogy az átvilágítás során a Tiscali - a harmadik legnagyobb európai internetszolgáltató - számára nem tették lehetővé a teljes betekintést a Cesky Telecom könyveibe, s a konzorcium emiatt döntött a visszalépés mellett. A Bloombergnek nyilatkozó elemzők azt sem tartják kizártnak, hogy a PPF nem tudta előteremteni a forrásokat az ügylethez.

A PPF kiszállása után még négyen pályáznak az állami pakettre, nevezetesen a Swisscom AG, a Belgacom SA, a spanyol Telefónica SA és egy nemzetközi konzorcium, amelyben a France Télécom SA társult a Blackstone Group LP, a CVC Capital Partners Ltd. és a Providence Equity Partners Inc. befektetési társaságokkal. A pályázóknak ebben a hónapban kell megtenniük immár kötelező érvényű ajánlatukat. Jelenlegi árfolyamon az 51 százalékos tulajdonhányad 2,9 milliárd dollárt ér.

Azóta történt

Előzmények