Vita a tudományos művek internetes publikálásáról

A brit kormány a napokban elutasította annak a saját maga által felállított bizottságnak az indítványát, amely szerint lépéseket kellene tenni a tudományos publikációk minél nyíltabb megjelentetése felé. A Science and Technology Committee of the House of Commons júliusban állt elő azzal az ötlettel, hogy kiváltandó a tudományos folyóiratokban való közlés egyre növekvő költségeit, az interneten, ingyenesen tegyék hozzáférhetővé az állami támogatással megvalósuló kutatások eredményeit. A testület emellett támogatta, hogy a szerzők fizessenek azért, hogy műveik megjelenjenek az akadémiai kiadványokban. A brit kormány ezzel szemben úgy véli, hogy a tudományos kiadványok piaca egészséges és versenyképes, és nem lát nehézségeket abban, hogy bárki hozzáférjen a kutatási eredményekhez. A kiadók üdvözölték a kormány álláspontját, míg a nyílt hozzáférés hívei azzal vádolják a kormányzatot, hogy engedett a kiadók nyomásának. Mivel a tudományos kutatások támogatásáról döntő testület valószínűleg a bizottság javaslatait teszi magáévá, sokan reménykednek abban, hogy teret nyer az internetes publikálás – jelentette a Chronicle of Higher Education.

Előzmények