Több mint százezer eurót adtak az első sms-ért

Az üzenetet digitális műtárgyként (NFT) árvereztek el, a befolyt összeget jótékony célra fordítja a Vodafone.

Mint nemrég beszámoltunk róla, árverésre bocsátották az első sms-t, azt az üzenetet, melyet 1992. december 3-án továbbítottak a Vodafone hálózatán keresztül, és a Vodafone alkalmazottja, Richard Jarvis fogadta egy karácsonyi bulin. Az üzenet 15 betűből állt: „Merry Christmas”, azaz „Boldog karácsonyt!”.

Azóta az árverés lezajlott, és a Vodafone közleménye szerint kicsit több mint fél órával az aukció elindítása után Claude Aguttes lezárta a világ első sms-ének árverését Párizsban. Az sms-nek ezzel új tulajdonosa lett: az ajánlattevő 107 ezer eurót, azaz közel 40 millió forintot fizetett az első sms kommunikációs protokolljának NFT formában halhatatlanná vált másolatáért. A Vodafone az árverésből származó bevételt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) ajánlja fel az otthonuk elhagyására kényszerülő emberek támogatására.

„Az egész kezdeményezés egy ötletből indult, végül pedig valós pénz lett belőle, amit egy nagyon fontos ügy megsegítésére fordíthatunk” – mondta Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója. „Programozókkal, kriptoeszköz-szakértőkkel, valamint árverési szakemberekkel fogtunk össze. Nagyon boldogok vagyunk, hogy az ötletből valóság lett, és ma délután leüthették a kalapácsot a világ első NFT-formátumú sms-ére, az árverésből befolyó összeget pedig a rászoruló emberek javára, egy jó célra fordíthatjuk.”

„Az adakozás ezen időszakában a Vodafone az otthonukból elűzött emberek millióit kívánja segíteni. A felajánlott összeg életeket fog megvédeni és megmenteni, továbbá támogatni fogja a rászoruló embereket világszerte – az ünnepi időszakban és azon túl is” – mondta el Dominique Hyde, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának külkapcsolati igazgatója.

„Nagyon örülünk, hogy az aukció ilyen sikeresnek bizonyult. Hiszünk a jótékonykodás és az adakozás fontosságában, hisszük, hogy ezzel az összeggel támogatni tudunk egy nagyon fontos ügyet. Egy igazi digitális műtárgy egyszeri, egyedülálló árverésére került ma sor. Nem ez volt az utolsó NFT, amely az Aguttesnél kalapács alá kerül, azonban örökre nagyon különleges marad. Történelmi jelentősége tükrében a világ minden tájára elküldtük a történetét, és öt kontinens több száz újságjában és magazinjában jelent meg a hír” – tette hozzá Maximilien Aguttes, az Aguttes aukciós ház fejlesztési vezetője.

Azóta történt

Előzmények