Wales: Nem csak a szélsőségeseké a Közel-Kelet!

A Közel-Keleten is éppolyan emberek élnek, mint a nyugati civilizációkban, ez a régió sem különbözik számottevően a többitől, és ezt hamarosan remélhetőleg az egész világ megtapasztalja majd, ahogy innen is egyre többen használják majd az internetet – nyilatkozta újságíróknak Jimmy Wales, a Wikipedia alapítója a hétvégén Sharm El-Sheikben. „A közel-keleti régióra túl gyakran tekintünk a szélsőségek és a különböző problémák melegágyaként” – mondta Wales a Világgazdasági Fórum helyi konferenciáján, majd hozzátette, hogy az elkövetkezendő öt-tíz évben vélhetően többet hall majd a világ az „átlagos arabokról”.

„Az [arab] átlagember sokkal mérsékeltebb, sokkal nyugodtabb, mint azok a szélsőségesek, akiknek az egész népcsoportról kialakult sztereotip nézetek köszönhetők” – fogalmazott a Wikipedia alapítója, hangsúlyozva, hogy a jövőben a nyitottabb közel-keleti országok lakói is csatlakoznak majd a világhálót ma használó nagyjából egymilliárd emberhez: „Az újabb internetezők nem az Egyesült Államokból, Európából vagy Japánból érkeznek majd, hanem ezekből a fejlődő országokból csatlakoznak majd” – tette hozzá Wales.

„Az emberek idővel más fényben látják majd a Közel-Keletet, nem úgy tekintenek rá, mint egy problémagócra. Mindenki látni fogja, hogy ez egy olyan hely, melynek másokhoz hasonlóan megvannak a maga erősségei és gyengéi, ahol több száz millió ember munkálkodik egy jobb élet reményében” – osztotta meg nézetei az újságírókkal a webkettes pápa.

Bár Wales mindenki számára nyilvánvaló téziseket fogalmazott meg előadásában, és korábban más plénumok előtt is hangsúlyozta, hogy a diszkrimináció különösen idegen a közösségi szerkesztésű online enciklopédiától, a múlt évben mégis egy a térséget érintő kínos incidens miatt volt kénytelen magyarázkodni az oldal atyja. Tavaly januárban rövid ideig az összes katari internetfelhasználót bannolták a Wikipediáról, igaz mindössze egy IP-címet tiltottak le ismétlődő vandalizmusra hivatkozva, csakhogy ez éppen az arab ország teljes internetforgalmát lebonyolító proxyszerver címe volt. Az internet-hozzáférés ilyen jellegű központosítására – nyugati vélemények szerint – a hatékony netcenzúra miatt van szükség.

A Riporterek Határok Nélkül (RHN) nemzetközi újságíró-szervezet adatai szerint azonban Katar jóval liberálisabb e tekintetben, mint az arab országok többsége, és csupán néhány „nemkívánatos” oldal hozzáférését blokkolják az államon belül.

Azóta történt

Előzmények