A Windows Vistában amennyiben nem aktiváltuk az operációs rendszer példányát azonnal, figyelmeztető üzenetet kaptunk, amely két opciót kínált: vagy azonnal elvégezzük az elektronikus termékregisztrációt, vagy a „később” lehetőséget választjuk – habár utóbbi szándékunkat csak 15 másodperc elteltével tudjuk nyomatékosítani. A Windows 7 esetében kicsit változik a kép: a párbeszédpanelen azonnal megjelölhetjük a későbbi aktiválást, viszont cserébe kapunk egy ablaknyi szöveget, mely a termékregisztráció előnyeire hívja majd fel a figyelmünket. A Microsoft nem csupán ezen a metóduson változtatott, hanem az operációs rendszer kalózellenes technológiájának nevén is: már nem a Windows Genuine Advantage (Eredeti Windows, Valódi Előny program) ügyel majd a jogtiszta redmondi szoftverre, hanem a Windows Activation Technologies névre keresztelt rendszer.
Reszelnek Redmondban a Windows 7 eredetiségvizsgálóján
- Írta: Ifj. Zettner Tamás
- Forrás: Cnet
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
2005. július 25.
A Microsoft útjára indította az Eredeti Windows – valódi előny (Windows Genuine Advantage – WGA) programot, az operációs rendszereit hitelesítő alkalmazást, mely nem csak a jogtisztaságot ellenőrzi, hanem felajánlja a kalózszoftvert használóknak a vásárlással történő legalizálást is.
Történelem 3
Előzmények
-
Letölthető a Windows 7 RC
A tesztelők kipróbálhatják a végleges változat megjelenéséig valószínűleg már alig változó operációs rendszert.
Szoftver 64
-
Itt vannak a Windows 7 frissített hardverkövetelményei
Csiszoltak a 32 és 64 bites rendszerek követelménybeli különbségein.
Szoftver 47
-
Már október végén elérhető lesz a Windows 7
Az Acer kiszivárogtatta, hogy ők mikortól fogják Win 7-tel árusítani gépeiket, s ezek szerint nem várják meg az év végi kereskedelmi szezont.
Szoftver 27
-
Elindult a Windows 7 saját honlapja
A Microsoft által életre hívott felület elsősorban a professzionális felhasználókat célozza meg.
Szoftver 15
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen