A német Computerwoche által idézett piackutatók szerint sokkal valószínűbb, hogy a Longhorn csak 2006-ban, vagy 2006 után kerül piacra. Mint ismeretes, a redmondi szoftveróriás képviselői a Windows Hardware Engineering Conference, avagy másik nevén a WinHEC házikonferencián, idén májusban 2005-öt említették a Longhorn megjelenési dátumaként.
A WinHEC-en bemutatott ütemterv szerint az operációs rendszer első bétaverziója 2004 tavaszán jelenne meg és 2005-ben mutatkozna be a végleges kiadás. Joe Wilcox elemző szerint a csúszást az új WinFS (Windows Future Storage) nevű fájlrendszer megalkotása okozza, amely jóval nehezebb feladatnak bizonyult a vártnál. A WinFS egyébként a Yukon nevű SQL adatbank-szerver 2004-ben piacra kerülő utódján alapul majd. A WinFS fogja felváltani a Windows NT-be integrált NTFS (New Technology File System) fájlrendszert és a Microsoft szerint jóval gyorsabb adatelérést tesz majd lehetővé. Segítségével könnyebbé válik majd a fájlok közötti keresés is, hiszen például már nem csak a fájlnév, hanem az előadó vagy az album címe szerint is kereshetünk majd egy zeneszámot.
Windows Longhorn csak 2006-ban?
Azóta történt
-
Longhorn-demó októberben
Amerikai lapértesülések szerint a Microsoft már idén októberben be fogja mutatni a Longhorn működő változatát.
Szoftver 61
-
Bye-bye Windows 98 és Millennium
Fokozatosan szűnik meg a Microsoft két operációs rendszerének terméktámogatása.
Szoftver 67
-
Bill Gates: Longhorn és a Hold-expedíció
Bill Gates újabb meglepő kijelentéssel gazdagította az anekdotáit tartalmazó gyűjteményt.
Szoftver 73
-
Bill Gates a Longhornról
A Microsoft első embere szerint az XP utódja forradalmasíthatja az operációs rendszereket.
Szoftver 206
Előzmények
-
Vírusirtók és tűzfalak a Microsofttól?
A felhasználók elégedettségét vizsgálja az USA-ban a redmondi szoftveróriás.
Szoftver 312
-
Túl sokba kerül a Windows forráskódja?
Az amerikai igazságügyi minisztérium további lépéseket fontolgat a Microsoft ellen.
Szoftver 69
-
A jövő az iSCSI-é, a Windows NT 4.0 már a múlt
Július elsején két fontos bejelentést is tett a Microsoft.
Szoftver 28
-
Nem lesz Sun Java a Windowsban
A legújabb ítélet szerint nem köteles integrálni a Sun Javát a Microsoft.
Szoftver 17
Percről percre
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen