Új hozzászólás Aktív témák
-
KROK640
veterán
Teljesen igazad van.
UI : jah azt kifelejtettem a Lágymányosin a rohadt nagy menést, egy 1968-as Impalaval sikerült elkövetni.
(egyébként ugyanazon a napon Impalaztam meg Mercuryztam, és bár a két autó között 5 év különbség volt, teljesen más éra a kettő. A '63-as Mercury mégy gyakorlatilag belülről 1950-es évek volt (talán csak al ehúzható hátsó szélvédő volt ami a '60-as évekre utalt), addig a '68-as Impala belülről már '70-es, sőt európai mércével inkább '80-as évek volt)
(Ami már nekem is élhetetlenül fapad volt az az 1939-es Pontiac... Eleve csak az 1932 utáni (amerikai)autók tetszenek, de gyakorlatban 1957 és utána amire azt mondom, hogy élhető)Inkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...
-
+a klímaváltozás is egy nagyon létező valami, igen valószínű, hogy a termőképes földmennyiség csökkenni fog a következő 50évben/bizonyos területeket, lásd dél-Alföld(!) csak drága locsolással lehet életben tartani.
Ami árcsökkentő hatású lehet esetleg, ha az ukránokat felveszik az EU-ba, akkor a sok nyugat-EU pénzeszsák oda megy majd felvásárolni az utolsó göröngyöt: de ez egyáltalán nem biztos.
[ Szerkesztve ]
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
Az az épület, a telek hozzá 2877m2, ami persze több, de továbbra is sovány egy tanyánál . Itt az eredeti hirdetés FB linkje, minden cm2 falat lambéria és gipszkarton takar, esélyesen nem véletlenül. Építésekor összehánytak téglát-vályogot, a képződményt próbálják most házként eladni...
Egy kérdés a csókkal kapcsolatban: most felhúztam magam ezen az illetékmentességi dolgon. Mi van akkor, ha "külföldről hazaköltözőként" megigényeljük, aztán 1 hónap múlva azt mondom, hogy sorry, mégse: akkor a nem kirótt illetéket IS be kell fizetni, vagy csak a csok-összeget kell visszaadni? Nem mind1, mert illetéknél is úgy látom millát kaparászó összegek repkednek
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
Skóciából is ezernyi duplázós példát tudnék írni, elég egyszerű, uis az ingatlannyilvántartásban minden adásvétel VALÓDI ára online az elmúlt kb 20 évből. Ahol nem volt duplázódás, annak valami súlyos oka van és tuti oda kb annyira akarsz költözni, mint egy földtelen Bács-Kiskun alsó félig összedőlt vályogtanyára.
Az elmúlt években zsinórban 4-5 alkalommal olvastam, hogy "az elmúlt évben 9-11%-al emelkedett ÁTLAGOSAN az ingatlanok ára, kivétel Edinburghi régió 15-18-19...%" ebből aligha jön ki 10 évre nominál 23%, de esélyesen még a tej és tojás árával(!) osztva is több lesz az.
[ Szerkesztve ]
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
-
KROK640
veterán
Tényleg netto fhasság, de a magyar része is.
2010-ben 16Millára becsülték a házamat, akkor 14M-ért azonnal elvitték volna ketten is.
ma, a környékbeli hirdetéseket megnézve, az ilyen méretű, állapotú házak itt a környéken 50 Millától indulnak, de az tényleg az alja, meg kicsit kisebb is mint ez. Úgyhogy az 50-60Millával nem lőttem mellé múltkor.
vegyünk egy középárat mondjuk 55M-et. Ha a 14-hez hasonlítom, akkor ez nálam kb 392%-os áremelkedés. Az meg kicsit eltér a 84%-tól.De elég ha a belvárosi ex lakásunkat nézem, 2006-ban eladtuk 4,1Milláért és most ugyanabban a lépcsőházban, csak másik emeleten, ugyanolyan lakást 36Milláért hirdetnek. Jah erősen felújítandó. Ez igaz, hogy 2006-tól nem 2010-től de bizony kb 9× árnövekedés.
Egyébként tuti, hogy az elhagyott zsákfaluban az utolsó omladozó viskót is belevették, meg Csenyétét is kétszer számolták (ahol ugye már 200 ezer ftért is lehet venni házat; cserébe még a mentő se mer bemenni), akkor se nagyon jön ki MO-ra se ez.
Elég ha csak arra gondolok, hogy mikor bevezetták a CSOKot akkor instant 8-10Millával minden drágább lett.(és mi lehet Izlandon meg észtországban, ahol ugye 103, meg 97%-os drágulást írtak)
Inkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...
-
hobizoli
nagyúr
szeritnem amugy a telek rohadt draga volt ahhoz kepest, hogy ra ez egesz haz volt a 2.5x-e ennek mindennel egyutt, pedig vagy 600m2...es meg cssak nem is tengerparti a nyaralos reszen
....es meg annyira nem is nagy az a telek, mert igazabol alig nagyobb az alapterulete, mint a haz, 2-3m-re van a haztol a keritesmas kerdes hogy 700kUSD/500k GBP-ert pl UK-ba mit kapna
[ Szerkesztve ]
több drón kell ;P
-
-
hobizoli
nagyúr
en a ferihegyi reptertol is kb 8-10 perce lakok, de egytalan nem hallom
a titok annyi, hogy nem a repter leszallopalya vonalaban kell lakni, hanem kb mellette oldaliranyban par km-re, es akkor abszolut nem hallani, mivel a gepek is qrvara odebb fordulnak ra, hogy iranyba allva egyenesen sullyedjenek, vagy felszallas utan emelkedve eloszor magassagot nyerjenekkeresztben ugyanis tilos atrepulni a repterek felett
[ Szerkesztve ]
több drón kell ;P
-
hobizoli
nagyúr
nem, itt az Ulloi ut 30-40m-re, az siman hangosabb
regen a TU154-k sokkal hangosabb gepek voltak, azokat nem igazan szerettek nyugat europaban sem
azokat lehetett hallani idonkent (allitolag a hajtomuprobakat a javito/karbantarto reszrol), pedig akkor repter forgalma is joval kisebb volt
de a Boeing-k sokkal halkabbaktöbb drón kell ;P
-
-
Menjenek csak szépen csődbe, elsőre az AirBNB-huszárokat kéne karóba húzni - na a briteknél ilyen tuti nem lesz. De a csóri 10% "önrészre" lábon forgó kacsát vevő szerencsétlent se tudom sajnálni.
Kíváncsiságképp ránéztem a Zöld-foki szigetek ingatlanpiacára, ott írták a
szakihelyi nepperek, hogy bár hitel nem érhető el, sok brit ügyfél jelzálogozza az otthoni házát és kihozott hitelpénzből hajtja fel a helyi piac árait. Ez hatványozottan igaz a Spanyol EU-s területekre is, egész a de facto Brexit-ig tolták - mostanában kezdenek lassan ébredezni, hogy hácsi, ha nincs meg a residencía, akkor c.pás van és a saját házát se látogathatja bármikor + a hitelkártyavárat amit egy tenerifei, Gran Canaria-i kéglire felépített elfújja a reális szintekre emelkedő kamat. Szakadjon csak be szépen az összes más pénzéből élősködő ingyenélő.[ Szerkesztve ]
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
Érdekes, a XIX.szd-ban meg tudtak lépni egy földosztást/reformot. Ma kb ugyanolyan nyomasztó a helyzet ráadásul a mai nepper-réteg aktív ügyeskedéssel szedte el a néptől az ingatlanvagyonát amikor az anyagilag rosszabb passzban volt + adózási vadnyugat miatt semmi közterhet nem fizetett/máig se teszi.
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
hobizoli
nagyúr
ilyenkor meg azt is be kene vezetni, mint ami olaszorszagban van, hogyha egy x osszeg feletti vasarlas van, akkor arra ott bejelentes koteles helyi NAV fele az elado ezt, es akkor a NAV automatikusan soron kivul atvilagitja a vevojeloltet
pl ott veszel egy uj Ferrari-t, akkor helyi a Carabineri par percen belul ott van vigyazni rad, amig az adoellenorok megerkeznek
nem jelenti az adohatosag fele a elado ceg, akkor ugy megbuntizik ot is penzmosasert, hogy legkozelebb nem lesz erdeke/kedve elkummantani ezt
nem am a 3 eves gyerek neven van egy ingatlanbirodalom, aztan nem lehet ellenorizni, hogy milyen adozott jovedelembol jott az osszetöbb drón kell ;P
-
dellfanboy
őstag
miert mesz haza? en kezdek leszokni rola. rokonokkal-cimbikkel inkabb szervezunk egy kozos nyaralast-turat-akarmit kulfoldon es ott koccanunk.
en pont azt gondolom hogy nyugdijas koromra majd berelek, marmint gyorsan valtozo vilagunkban en nem akarom magam elkotelezeni, lehet lehuzok 2evet a kanarin, par evet gorog, horvat, ne adj isten magyar, vagy ha ugy lesz del azsia, uj zeland ausztralia se lehet rossz hely, esetleg usa, annyi hely van nem vagyok benne biztos, hogy megtalalnam szamomra az idealisat, bar nyugdijaskent, hollandiaba is visszaternek az fix
eladó dolgok:mondd az árát és vidd http://hardverapro.hu/tag/dellfanboy#aprohirdetesei
-
A fogorvos szitu gáz. Itt a megfizethető nhs fogászat összeomlott, már tenerifei fogásztól is kértem árajánlatot: mivel simán lenne 2 hétnyi munka, sokkal szívesebben mennék vmi szép helyre, mint a csóri büdös Bp-re, v random magyar faluba. A repjegy is csillagászati áron megy már+a glasgow-Bp járatot meg is szüntették: egy edi-bp árából simán lent vagyunk Kanárin vagy Krétán.
[ Szerkesztve ]
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
-
KROK640
veterán
A 750ft-os euronak annyiból örülnék, hogy euroban kapom sokszor a fizetésemet
Annyiból nem, hogy az megint volatilibisséget jelentene, és amíg ez van, esély sincs az euro bevezetésére. Márpedig ez a Belarus irányba haladó ország máskülönben csúnya fordulatot vehet. Jah, már vett is ...
Fura így belegondolni, hogy csak hobizoli meg én írunk már ide MO-ról, de én is kétlaki életet folytatok Bregenzzel, és - milyen kicsi a világ - Zolinak sem ismeretlen az a városInkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...
-
-
++1! a bővebb családunk a 80as és kora 90es években tolt le több építkezést unokatesók részére, és igen, ott konkrétan a család adta a brigádot, az érintett nagybácsi (leendő tulaj apja) volt a brigádvezető. Egyik nagynéném férje kőműves volt, az is segítség persze.
Ha nem nézi az ember centiről centire, akkor hihetetlen trágya dolgokat képes egy felbérelt brigád kiadni a kezéből: haverék idős szüleinek nyaralőjában pl konkrétan használhatatlanra befalaztak egy csapot, úgy, hogy a kb negyede kiáll a falból és volt képük úgy átadni a "munkát". Ha használtban látsz ilyet, akkor az mondjuk 500 kiló mínusz az árból és utólag nekiállsz kibontod... (tanulság: a használtat meg nagyon alaposan meg kell nézni).
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
hobizoli
nagyúr
kepzeld el ezt 4-5+ emberrel reggel, 2 furdo 2 WC, megis csucsforgalom
1+1-nel meg plane az lenne
100m2-nel ferjen mar bele ennyi
multkor is van egy hirdetes, 3 haloszoba egyenkent 20-27-28m2-sek
furdo+WC egyutt 7m2
konyha 12
ha csak 20m2-sre epulnek a gyerekszobak, akkor mi lett volna?
es akkor van ket furdo, meg 2 WC kulon abbol a felszabadulo +15m2-bol
szobakrol is van a kep, 2 gyerekszobaban a hevero szekreny asztal nyilvan a korben a falaknal vannak, kozepen meg akkora tok ures hely van, hogy egy verseny billardasztal beferne
aránytalan
masik is amikor van a gigantikus amerikaikonyhas reggelizos sarok + 6 szemelyes etkezo es nappali...~50 m2 legter egyben, melle meg a ~2,8m-s belmagassag
nezed, es tokre mintha rad akarna esni a mennyezet
az ott pl siman elbirna egy 4m-s belmagassagot is a jobb vizuális térérzet miatttöbb drón kell ;P
-
-
KROK640
veterán
Itt persze azért is jár a taps, hogy a régi elavult dolgokhoz ragaszkodnak. pl kandalló, széles folyosó, kicsi telkek.
A kis telkeknek az egyetlen előnye, hogy sok ház fér kis területre, és nem indokolt feltétlenül az autó megléte, ha az ember városon belül el akar jutni A-ból B-be. Bár a mai világban ...Gondolom az okosan megépített ház meg csak akkor lenne, ha épített magának egyet az ember, ami drága mulatság.
Inkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...
-
hobizoli
nagyúr
45 millerert nem veszel Bp-n olyan kecot, ami havi 600k-ert ki lehet adni
sot...ebben jo a csaptelep is[ Szerkesztve ]
több drón kell ;P
-
-
KROK640
veterán
Egy másik fórumon ehhez hasonlót olvastam magyar viszonyokra.
Ugyanazt tudom írni, mint arra is :
A legnagyobb gond az, hogy olyanoknak kellene ezeket a törvényeket meghozni, akiknek jó eséllyel van egy tucat lakásuk kiadva, vagy ha nem nekik, akkor közeli rokonaiknak, vagy a haveroknak. Nem fognak ezeknek a pénzbújtató, tisztára mosós harácsoló embereknek a tökére lépni.
Egyébkénmt a 30-40%-os adóteher szvsz jelentős kiadó ingatlan áremelkedést is okoz(hat)na. Ez a Georgizmusra emlékeztet...
Nem mellesleg még mindig mehetne az a trükk hogy pl egy 5 fős családban mindenkinek két ingatlanja van, egyben laknak, kilenc meg kiadva ... mondjuk nehezíteni a dolgot az kétségtelen.Inkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...
-
Így van, nagyjából ez a koncepció. 0 előrelátással 0 tartalékolással mentek/mennek fejjel a falnak.
Valóban kéne egy ilyen reform, de sajnos esélytelen, annyi lehet, hogy a tartósabban magasan maradó kamatok legalább egy kicsit korrigálják a piacot - aztán idővel megint megy tovább a fejetlencsirke-üzemmód.
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
KROK640
veterán
Félreértés ne essék : Én is szeretném, ha ez így lenne, ahogy korábban leírtad. Csak leírtam, hogy miért nem lesz így.
Melyik kormány menne szembe az őt támogató lakás halmozó oligarchákkal? Melyik kormány vállalná be, hogy a 4 éve alatt két évre nullázza a gazdaságot?Én magam is örülnék az olcsó ingatlannak (pláne, hogy indokolatlanul túl vannak árazva ebben az országban), annak ellenére, hogy saját tehermentes házam van!*
Ami a 10 évet adunk a biznisznek dolgot illeti, rossz ötlet. Mert igaz, hogy a másiknál borul a bili, de nála jön ki a jó oldala is, plusz a következő bármikor eltörölheti. Sokkal jobb ezt rögtön hatalomra kerülés után meglépni, és ha kibírja az első két évet, akkor pont mire megint választások jönnek, addigra jön a pozitív hatás.
Én drukkolok, hogy ez összejöjjön, de sajnos nem fogja szerintem senki sem bevállalni, még ha hosszútávon a nép szemében jól is jönne ki belőle. (pláne MO-n nem).* Épp ma a boltba kérdezte meg egy ismerős ingatlanos nő, hogy nem akarom eladni a házam? Mondtam, hogy : kizárt dolog!
Inkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...
-
Jogos, kifelejtettem, a folyamatosan fizetendő adóról beszélek, nem adásvételkor/örökösödéskor felmerülőről.
A brit helyzet: vételkor Stamp Duty, ami sávos 0-12%, már a nem túl putri 200e£-os darabok is fizetnek. Ezen kívül miután megvetted, már jön is a helyi counciltől egy 1700-2500£-os éves számla, "iskolák, óvodák, stb" üzemeltetésére (vagány, akkor miért is fizetek jövedelemadót, VAT-t és üzemanyagadót?)
[ Szerkesztve ]
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
Mi jó környéken vagyunk, ahol a lakók alapból kevésbbé alkeszdrogesz szeméthegyek, de amit eldobnak az ott marad amígy egy ÖNKÉNTES lakó össze nem szedi. Iskolbuszért fizetünk mert az ugyanolyan távol lévő kisebb suliba jár a gyerkőc. Ja, és 10lépesenként kutyasz.r, néhol bezacskózás után eldobva. Szóval ja, én nem látom, hogy ezért bármit kapnék. Ja és dolgozóként semmiféle támogatás nem jár.
A környéken kifejezetten gyerekorvos nincs, a 3évest vigyem a nyugdíjasok közé... felnőttellátásról hálistennek nincs közvetlen tapasztalatunk.[ Szerkesztve ]
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
Igen, az összkép egyelőre "ide szól", csak ugye rémisztő a lejtmenet, és brexittel itt nem tudni, hol az alja. Nyilván a leggázabb opció Mo.-ra költözni úgy, hogy a költözés után 1-2évvel huxit van . Az SNP most nem tudja "fiú legyen-e vagy lány": gyakorlatilag az otthoni sorosozás szintjén tolja már a kamutémákat, hogy a húsbavágó, valós cselekvést kívánó problémákról terelje a figyelmet. Iiigen, én is gyakorlatilag végignézek egy kb 2014 környéki magyar állapotot a helyi politikában. Már ott tartok, hogy online ódzkodom a kényes témáiktól (genderkender, békevallása"fóbia"), mert komolyan nem tudom meddig tart itt a demokrácia.
Ingatlanosabb vizekre evezve, mi konkrétan a kertes ház témáért jöttünk át ide: itt a skótoknál használható házat veszel már 100-200k font között, amennyibe akkoriban került Mo.-on egy pl Gödöllői, hasonló m2 lakófelületű (de igaz nagyobb kertű) ház. Közben meg a fizetések azért mégiscsak a Pesti szint duplája, gyerekeknél alapértelmezett a tökéletes angoltudás, stb-stb. Érdekes belegondolni azért, hogyha nincs ez az agyrém magyar ingatlanlufi, akkor most kb 80% eséllyel otthon vagyunk.
Még egy ingatlanos hír a környékünkről: csődbe ment egy nagy Skót házépítő cég = itt jó sok pénz füstölt el, maradtak lakók félig elkészült házakban.
[ Szerkesztve ]
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
KROK640
veterán
Melyik város melyik lakótelepe volt?
Nekem pár éve hatalmas nosztalgiában volt részem, mert ugyanabban a házban, ahol felnőttem (csak pár lépcsőházzal odébb) lett Pesten lakó havernak egy lakása, ami full kihasználatlan volt, így kaptam egy kulcsot, és gyakorlatilag lett egy lakásom a Tóciban. Akkor még a mostani barátnőm sem volt, és mit ne mondjak? Rendesen kihasználtam azt, hogy van egy lakás, amiben csak én vagyok időnként (életvitel szerűen továbbra is a mi kicsiny falunkban éltem, bár így heti 1-2 éjszakát simán Debrecenben tudtam tölteni) és hát hordtam fel a lányokat.
Lehet, hogy a nosztalgia faktor, ugyanabban a házban, ugyanazon emeleten, ugyanazon számú lakásban csak pont 5 lépcsőházzal odébb, volt ez a lakás mint ahol életem első 13 évét eltöltöttem, de én imádtam.
Az egyetlen dolog amit nem tudtam megszokni, az a qrwa száraz levegő volt. Minden reggel úgy ébredtem mint aki alaposan megfázott. Meg nyáron csakis fullra tekert klímával volt elviselhető az élet. De ettől eltekintve, a szomszédokkal nulla problémám volt, (jó az is igaz, hogy 48-72 óránál többet sosem töltöttem egy huzamban a lakásban, és azt is általában hétvégén) és élveztem számos előnyét, úgy mint a rohadt gyors és filléres internet, hogy a város összes pizzériája kiszállít természetesen, hogy gyalog eljutok a belvárosba 20 perc sétával, van bolt hétvégén, sőt, éjjel-nappali is, nem vagyok utolsó buszhoz kötve, vagy épp, hogyha megnyitom a csapot azonnal jön a melegvíz, nem kell 40-60mp-t várni mire a bojler felmelegíti. 5 perc sétán belül, bankautomata, boltok, gyógyszertár, fogorvos, fodrászat. 10 percen belül iskola, óvoda, középiskola, nagyáruházak, étterem, busz, kedvenc kocsmám.
Emlékszem, hogy meg is akartam volna venni, haver 13M-et mondott rá, akkoriban 15-16M körül mentek a hasonló lakások a környéken, de ennyit akkor esélytelen volt összeszednem, belátható időn belül. Aztán haver sajnos elvesztette a lakást (örökölte, de más örökösök megtámadták a végrendeletet és megnyerték a pert, így haver elveszítette a lakást kárpótlás nélkül -- ezen a ponton jó, hogy végül nem vettem meg, mert jócskán bonyolított volna a történeten). Bár az igazi vesztese a történetnek én voltam, mert oda volt a városi búvóhelyem. Két évvel később ugyanazt a lakást nulla ráköltéssel 26 Milláért hirdették.
Ha egyszer nagyobb összeghez jutok valami csoda folytán, az első dolgom az lesz, hogy veszek magamnak egy lakást abban a házban.Inkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...
-
KROK640
veterán
De durva. Egy haverom lakik arra, tavaly nyáron több éjszakát aludtam a vőfély utcán
No ott mondjuk egy kiabálós lengyel nő kiakasztott. Fal szomszéd lehetett, de minden reggel már 6-kor lengyelül ordibált valakivel. (mivel volt egy lengyel barátnőm és pár szót/mondatot tudok, felismerem a lengyelt). Na az pl megmutatta a hátrányait is egy ilyen helynek.Viszont Debrecenben a Tócóskerttel nagyon pozitív tapasztalataim vannak. Kivéve talán a hírhedt Kishegyesi 22-t, ahol szintén nem volt még negatív tapasztalatom, de állítólag a város legalja lakik abban a házban (önkormányzati lakások, olyan rászorulóknak akik kb hajléktalanok lennének e nélkül. Sajnos sok vitte magával az életmódját oda is. Egy ismerősöm került oda tavaly, azért ismerem a helyet). Annak a háznak mondjuk nem szívesen megyek a környékére (bár voltam este is, és semmi atrocitás, inkább csak gyanús tekintetek), de az előző hozzászólásomban említett lakás annak pont átellenben a Tóci másik végén volt.
Másik haverék BP Fiastyúk utcán laknak, na nem az új házakban, hanem a 4 emeletes '60-as években épületekben. Hiába van szépen kifestve a lépcsőház, az egészből árad az ódon ócskaság, na meg se lift, se szemétledobó. A lépcsőház átlag életkora meg 60+ ...
Inkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...
-
Jajjezek a pesti panelek... Apósom konkrétan besurranót dobott ki egyszer, az mondjuk rejtett erőforrás volt. Anno még a dél-alföldi vályog szülőházban elhatároztam, hogy én panelt soha az életben nem veszek, pont, inkább megyek vissza kapálni .
Ingatlanhelyzet: London nekem 5D sakk, uis nem vagyok banki IT-s, azaz a saját nemdivat szakmámban is csak jobbféle középkategóriában játszom. A Londoni ingatlan viszont úgy van árazva, mintha rubinokkal és smaragdokkal lenne kitömve a kégli a gipszkarton mögött. Itt a skótoknál elvagyok kicsit a minimálbér felett + bónusz céges nyugdíj és normális relaxos szabi+betegszabi.
#1542: Svájcot jól ismerem - (ingatlanos no-go zóna földi halandóknak) Ausztriát csak egy kicsit, de amennyit láttam belőle, bőven körbehugyozzák ingatlan ÉS "településminőségben" az angol-skót területek nagyrészét.
A középkori, egészen késő-újkorig (Edwardian, Victorian) házak jól bírják. Kapásból rohadós fa helyett kőből vannak. A 100évesnél újabb téglás cuccokat is képesek voltak annyira elb.szni extravékony falakkal, hogy öröm nézni. Ja és amitől előjön a hányingered: a "council house" kategória: ezek a monoton undormányok MINDENÜTT ott vannnak. Képesek a legfestőibb helyeken, SZIGETEKEN lévő kistelepüléseket is elrondítani ezzel a stílussal .[ Szerkesztve ]
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
Igen, az idő határozottan fosch, főleg itt a Nyugati parton. Nyáron konkrétan egy kezemen meg tudtam volna számolni a szép kékeges, igazán derült napokat Júni és Szept közepe között, utána meg jöttek az olyan szintű viharok, hogy még a védettebb helyeken járó kompok is leálltak + kajakkal közlekedtek Greenock főutcáján.
A fizu - ingatlanár - megélhetés/fenntartás háromszöge határozza meg, van-e értelme mozdulni. Ha kettőtöknek pl szumma 5k nettóból elmegy 2.5k egy londoni albira, amit esélytelen megvenni, az igazából nem jobb, mint egy zsebből megvett vidéki ingatlan, ahol mondjuk ketten hazavisztek 3k-t, ami 2db minimálbér.
Apropó paradicsom: majd' 10éve jártunk Seychelles-en, egy kis ingatlanpiaci ízelítő :
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
Noigen, tud valamit a kis szigetcsoport . Amikor a túrát kitaláltam máris sokkal több értelmet láttam benne, mint a lapos, turistagettó Maldívban.
Kívülről, turistaként nézve egy álom valóban. Mi szokás szerint "mélyebbre mentünk", 2 hét La Digue, amit Nr#1 ajánlok mindenkinek +1hét Praslin. Még dokinál is voltuk az akkor igencsak kicsike nagyfiammal: privát alapon aprópénzért szolgáltak ki minket nagyon kedvesen . Viszont kb a halat, mangót és csirkét kivéve minden bolti kaja fagyasztva jön Indiából = elég gány tud lenni a minőség. Bár tény, a kikötőben egy a helyiek létesített zéró-pucc kajáldában fantasztikusat ebédeltem miközben a kiccalád a melegtől kipurcanva pihegett a szálláson.
A probléma vele, hogy a való életben sajna ide-oda mozogni kell néha - ill van amikor szeretnél mozogni: na onnan egyetlen moccanás 700EUR/fő suliszüneteken kívül.
Érdekességképp: a numbeo szerint nemigazán drágább az élet, mint Glasgowban. Azzal a csepp eltéréssel, hogy fűtésszámla 0/légkondi-hűtés az egyenlítőn meg simán elmegy napelemről, ruhából se kell túl sok
[ Szerkesztve ]
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
KROK640
veterán
Biztos, hogy akarnál ilyen remote helyen élni?
Ráadásul így jól néz ki a telek, de ide rohadt sok földmunka kéne, hogy egy értelmes házat fel lehessen húzni, ami biztos nem olcsó. És még akkor kezdesz építkezni, annak minden hátrányával, és költségével.
Ráadásul csak a telek áráért (66 M ft) kapsz MO-n komplett kész kertes házat, akár szeretett falunkban is. (bár gyanítom nem vagysz nagyon vissza, pedig az angilai fizud itt sokat érne)Inkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...
-
KROK640
veterán
"Szart se ér az angol fizu otthon. Mi értelme van, hogy tele vagyok lével, ha ez rajtam kívül senkire se igaz? " - pont így az igazán menő. Mikor hazajövök Ausztriából, akkor simán én vagyok a király, na nem úgy mint sok jó magyar teszi, hogy egy hétig mindenki a vendége... csak egyszerűen már sem látom olyan vészesnek az árakat, meg az egész helyzetet. Ne feledd itt az emberek 133-200 ezer nettoból próbálnak megélni, ehhez képest az én osztrák, vagy a te angol programozói fizetésed luxus.
Mondjuk már most élelmiszer árakban Ausztria szintjén vagyunk, a nagybevásárlásokat meg németben intézem, szóval igen ... ez a része már annyira nem domború.
De hidd el nekem, más angol fizuval ez a hely, mint magyarral.
Az, hogy nincs kiért haza gyere stb, megint más megvilágításba helyezi a dolgot nyilván. Ha egyszer asszonnyal mi is kiköltöznénk, azt néztem, hogy Pesttől keletebbre kb sose lenne többet okom jönni."bármilyen alföldi települést összehasonlítani egy igazi földi paradicsommal, az kicsit erős, nem gondolod?" - nézőpont kérdése. Tizen sok vagy huszon kevés (így hajnal háromnegyed háromkor nincs kedvem összeszámolni) országban, három kontinenesen jártam, és sokmindent láttam. Azért, a mi kicsiny falunk eléggé jó hely. Nem tipikus paradicsom, de az alapján amit láttam, abszolút értékben bőven 50% felett van.
Nos azt mondom, ha nem zavar, hogy sok a magyar, akkor Bregenz és környéke jó megoldás lehet. Bevándorló alig, cserébe Svájc és Németország is 15 perces körön belül. Ha úgy alakul én is oda tervezem áttenni a székhelyemet, bár ez még innentől számítva 3-5 év, ha minden terv szerint megy, akkor is. Cserébe az árak sem olyan durvák...
Inkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...
Új hozzászólás Aktív témák
- eMAG/edigital vélemények - tapasztalatok
- Milyen program, ami...?
- Háztartási gépek
- Nokia 3210 - felélni az örökséget
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- WLAN, WiFi, vezeték nélküli hálózat
- Milyen légkondit a lakásba?
- OTP Bank topic
- Milyen videókártyát?
- A PC-ből az asztalunkra is kilép a Noctua
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs