-
IT café
A Sony 2010. május 11-én bejelentette a MILC (tükörnélküli cserélhető lencsés) fényképezőgépcsaládjának első két tagját, a NEX-3, és NEX-5 gépeket, APS-C méretű szenzorral. A piaci várakozásnak megfelelően az APS-C vázak rövid, de gyors evolúciója után 2013.október 13-án megjelent az első full frame méretű érzékelővel szerelt Sony MILC ILCE-A7 néven. Az összefoglaló a rendszert átlátni próbál segítséget nyújtani.
Új hozzászólás Aktív témák
-
sebgutkopf
őstag
Most olvasom az 5r tesztjében, hogy az új tárcsa és fn gomb megjelenésével elveszett az 5n-nél még megvolt mind 3 programozható gomb? Ez elég gáz.
Az új gomboknak a korábbi kezelés kiegészítésére kéne szolgálnia, ezzel szemben úgy vannak új gombok, hogy semmivel se lett jobb a kezelés. Pffff! -
sebgutkopf
őstag
A külön tárcsa szerintem így semmit se ér, ha közben az eredeti tárcsától elvették a funkciót. Tehát felvétel közben nem kapsz többet mint a korábbi egy tárcsával, egyszerűen csak átvette annak a funkcióját és a régi tárcsa funkció nélkül maradt.
Tehát mondjuk A módban vagy. A rekeszt az új tárcsával állítod, míg az 5n-nél a régi tárcsával. Az új génél pedig felszabadul a 4 irányú tárcsa csak éppen semmit se kezdtek vele. Akkor lenne értelme az új tárcsának, ha az új tárcsa állítja a rekeszt a régi pedig az expó korrekciót. Illetve manual módban a felső a rekeszt a hátsó a záridőt, de ez nem így van. Most akkor mit is adtak pluszba? Semmit.
Az fn gomb pedig szintén semmit se ér, mert most az a funkciója mint korábban a tárcsa közepén lévőnek, tehát arra lehet rátenni az 5- vagy 6 egyedi funkciót. Közben a középső gomb már nem programozható. Ja és a jobb iránygomb se programozható, se az alsó kijelző gomb.Ez így nem előrelépés a kezelésben. Meg rontottak a minőségen, az 5n még fém vázas volt, az 5r pedig már plasztik.
-
sebgutkopf
őstag
A tesztből legalábbis ezt olvastam ki, de korábban valami ilyesmit már olvastam angolul, de még csöndben voltam, mert gondoltam hátha csak az angolommal van a baj.
Azért ha tesztelitek nézzetek rá erre. Ki tudja hátha van valami eldugott beállítás, amivel felül lehet kerekedni ezen az anomálián.
Az is fura, hogy azt írták mintha a pd af nem lett volna aktív. -
sebgutkopf
őstag
Micsoda hírekkel kecsegtetnek minket a jövőre nézve!
Úgy néz ki jövőre kapni fogunk nex-re egy 85/1,8-as obit. Ez egész meglepő lépés. Mondhatni a 85 már elég messze van a 35-östől, hogy egy jó páros legyen.
Mi lesz így az 50/1,8-akkal? -
sebgutkopf
őstag
vajon mekkora lesz az az üveg?
Ez a 100 dolláros kérdés.
A másik meg, hogy milyen lesz a képminősége?A 85mm az elég közel van az ekv 135-höz, tehát nem tűnik vészesnek. Tippre azt mondanám, hogy azért 85, mert az emberek ezt szokták meg, ezt akarják látni, míg egy 60-70-estől lehet idegenkednének.
Mostanában nagyon arról megy a bizonygatás, hogy új roadmap jön és valóban sok obi már az év első felében. Erre kíváncsi vagyok. Csak nehogy aztán elkeljen kezdenem féltenem a pénztárcámat.
Legfeljebb egy ideig tapogatóznék a "bőség zavarában". Félretéve a cinizmust. Azt már észrevettem, hogy túl sok obival nem tudok igazán mit kezdeni, nem használom ki őket. Van 2 kedvenc és azokat használom igazán sokat. Sokszor már egy 3. obit is csak utaztattam az elmúlt években, amikor meg 4 obim volt, akkor még több volt a holt teher.
[ Szerkesztve ]
-
sebgutkopf
őstag
Nálam a 24-120 illetve egy fényerős fix lenne a 2 obis szettem. A fix-nél, hogy melyik gyujtótáv lehet a végső megoldás azt nem tudom. Ha azt nézzük ezzel az 50-essel elég jól kijövök. Tudok vele portrézni (jobban mint egy 35-össel lehetne), de azért annyira nem szűk. Ezt viszont csak akkor tudnám eldönteni, ha kipróbálhatnám a 35-öst és a majdani 85-öst. Aztán lehet akkor is az 50-es maradna
Egy F4-es 24-120 ekv szuper lenne. Nekem a 24mm ekv-től nagyobb látószög se kell. Ritkán használnám ki, annak idején a 9-18-at viszonylag keveset használtam a többi obihoz képest. Akkor persze fix 9-en
Előfordul olyan, hogy az ember egy hobbijától elfordul. Később pedig vagy visszatér a lelkesedés, vagy megmarad a másik dolognál. Mindent egyszerre egyébként se lehet. Nálam idén abszolút a bringázás dominált, jó sokat jártam a hegyeket, ahová úgyse viszek fényképező gépet, mert úgyse állnék meg fotózni, azzal megtörni a lendületet.
-
sebgutkopf
őstag
Lehet, hogy a "szar" optika miatt hagyták el az AA szűrőt? Obiba épített aa.
Mindegyik (életképes) rendszernek vannak jó tulajdonságai, amik ellenére vannak kevésbé átgondolt dolgok is.
Nekem akkor tetszene a gxr igazán, ha a szenzor is moduláris lenne és nem nőtt volna egybe az obival. Akkor lenne egy váz, amit az ember megtarthatna sokáig veszi a neki kellő obikat és olyan szenzort bele, amire pénze van. Ha pedig a vázat, vagy szenzort kevésnek érzi, akkor azt fejleszti a többi meg maradhat.Hozzáteszem valaki azt is kitalálhatná már, hogy amikor benyomja az ember a bajonett kioldót, akkor a szenzort valami lamella, vagy akármi elzárná a külvilágtól és csak akkor engedi szabadra a szenzort, amikor egy obi bekattan a megfelelő állásba. Akkor ez az állandó por parán könnyebb lenne túllépni.
Néhányszor már felbosszantott, hogy fotózásnál nem láttam a port, nem tudtam róla, hogy van a szenzoron, de videónál már megjelent a képen, mert napfényben szűkebb rekesszel videóztam fix záridővel és csak ott vált láthatóvá a pötty.
-
sebgutkopf
őstag
Sokan a lenspen sensorklear-re esküsznek. Eddig olyan sűrűn nem volt gondom, hogy rászántam volna a pénzt. A föl felé néző aknával pumpás befújás a másik verzió. Pumpa hiánya esetén távolabbról óvatosan porspray is megteszi, de azzal tényleg óvatosnak kell lenni, kevésbé ajánlott.
-
sebgutkopf
őstag
Megvan a 35/1,8 itthoni ára.
Nagy meglepetést nem okozott a hivatalos usd ár alapján nagyjából ezt dobta ki a számológép. Nem egy olcsóság. -
sebgutkopf
őstag
Eddig semmi pontos infó. Az előzetes képek alapján már kapott hideget és meleget is.
Szerintem én a nex6 lépcsőt kihagyom. Rá tud ragadni az 5n-re is.Igazából nem tudom, hogy mennyire tetszene a látószöge és, hogyan tudnám használni, viszont ki szeretném próbálni mindenképpen. Jobban érdekel mint egy vázcsere. A legjobban arra vagyok kíváncsi, hogy az 50-es ellenében melyikkel készítenék több képet, melyiket tudom jobban használni. Erre más nem adhat választ.
Az 50-es számomra teljesen kellemes meglepetés volt, hogy mennyire jól és sok mindenre tudom használni. Múlt pénteken pl azzal lőttem végig a céges karácsonyi bulit. Előtte mindössze 2 képet csináltam a zoomal nagylátón, hogy legyen kép a helyszínről, de utána az 50-essel tök jó partyfotókat toltam. Hátramenni is tudtam annyit, hogy beleférjen ami kellett, de ezt már máshol és máskor is tapasztaltam. A 35-östől egy kicsit még általánosabb használhatóságra számítok, de portréra már kevésbé poén mint az 50-es. Meg az az igazság, hogy nálam az 50 lényegében kiváltotta a zoom obi tele végállását.
Szóval ki akarom próbálni, aztán ha majd egyszer jön a G zúúm, akkor a kevésbé használt fixet talán eladom.
-
sebgutkopf
őstag
Ha azt nézzük, hogy a 10-18 melyik ligában focizik, akkor elfér benne a stabi, szerintem nem attól kerül ennyibe, inkább a látószög, az F4-es fényerő és az ED lencsék miatt (ilyen látószögön a 2,8-as fényerő az a 600k-s árkategória lenne nem 260). Látószögben ennek a vetélytársa mondjuk a pana 7-14. Ahhoz képest ezt kis túlzással gombokért árulják.
Kéne erről is valami értelmes teszt, mert ha használható darab, akkor ez az obi önmagában egy nyomós érv lehet a nagylátó szeretői szemében a nex rendszer mellett.[ Szerkesztve ]
-
sebgutkopf
őstag
Nekem a 15-27-hez közelebb áll a 14-28 mint a 18-36. Illetve azt se felejtsük el, hogy az eltérő képarány miatt az aps-c szenzor 3:2 oldalaránya esetén ekv 15mm széltében nagyobb területet fog be (függőlegesen meg kevesebbet), mint az mft szenzoron a 15mm ekv lenne, ezért a vízszintesen használható látószög különbség 1 mm-en belüli.
A 9-18 fényerejét is nagyon könnyen megbocsátod neki, pedig hidd el az a fix fényerő nem egy olcsó mulatság.
Régen volt FT-s 9-18-am. Ahogy olvastam az mft verzió sem lett jobb tőle. Elvoltam vele, az ellenfényt kimondottan jól kezelte, de igazán sehol se karcolt annyira, hogy a szívemhez nőtt volna. Hiába lehetett 18mm-re nyújtani, ha nem 9mm-re volt szükségem, akkor 12-14-18mm-en rendre jobban rajzolt tőle a 12-60, illetve 14-18mm-en a 14-54 is. Tehát a 9-18-nak igazából 9-11mm volt a használati tartománya.A lényeg, hogy akármilyen szuperlativusz a pana, akkor is azzal kell összevetni a sony-t. Ha nem lenne elég jó és buknia kell a sony obinak, akkor a panával szemben kell elbuknia, nem a budget kategóriában.
Már akkor is érdekes, ha minőségben a kettő között produkálna az árával arányosan, azzal is egy új kategóriát teremt, ami megfizethetőbb a panánál és látószögben jelentősen túl (alul) mutat az elérhető 9-18-on.
-
sebgutkopf
őstag
-
sebgutkopf
őstag
Nehezen.
Sajnos még mindig igaz a régi félelmem, hogy olyan szintű üvegeim mint a 12-60 és 50-200 swd volt lehet soha többet nem lesznek. Nem csak ár, de sok esetben a gyártóknál nem is létezik megfelelőjük. Mft-n se tudta még az oly se megoldani, a többi meg. Azt hiszem ez a két obi tehet a zoom szeretetemről.
-
sebgutkopf
őstag
Jól látod.
A 35 és az 50-es hosszabb távon szerintem se fér meg egymás mellett. A 85 mondjuk elég célszerszám, nem tudom, hogy nekem pl megérné-e egyáltalán az árát. Lényegében helyette inkább a G-s zoomba dobnám a pénzemet azt jobban kihasználnám. Utána meg a zoom mellett kiderülne, hogy melyik fix maradna meg.Ráadásul még az se lefutott téma, hogy akkor most a 35-ös milyen is valójában?
-
sebgutkopf
őstag
Oly-s mércével bennem annak idején az maradt meg, hogy a 9-18 annyira nem nagy szám. Nyilván attól függ mihez viszonyítjuk. Valamelyik szélén az is tudott taknyolni rendesen és az mft-snél is láttam ilyet, bár az nem személyes tapasztalat.
A panával való összemérést a sony paraméterezése és árazása adja, egyszerűen ahhoz áll közelebb papíron az obi. Ha ilyen látványosan mellé állít valami, és nem hozza legalább ár arányban a szintet, akkor valóban megérdemli a sony, hogy feltöröljék vele a padlót. A sony kereste magának. Nem én pozicionáltam oda.
9-18 alternatívának egy 12-24-es obit kellett volna kihozni 5,6-os véggel. De nem azt tették. Ebből így vagy "na ugye", vagy nagy kárörvendés lesz.
-
sebgutkopf
őstag
Most összezavartál.
Azt mondod, hogy a 10-18 ormótlanul nagy. Ezzel a jelzővel mindig a sony cuccait illeted a pana esetében ez a gondolat hogy hogy nem fordult meg benned?sony 10-18:
hossz: 63,5mm
átmérő: 70mmpana 7-14:
hossz: 83,1mm
átmérő: 70mmIlletve pl egy tamron 11-18, ami egy aps-c obi kisebb látószögel és kevesebb fényerővel is 78.6 x 83.2mm.
A pana obi 20 mm-el hosszabb, azonos átmérővel illetve a sonyban még OIS is van, de szerinted a sony az ormótlanul nagy?
Elhiszem, hogy nem szereted valamiért a sony-t mint márkát, szíved joga, de azért tőled nem az ész nélkül fikázást szoktam meg.[ Szerkesztve ]
-
sebgutkopf
őstag
A 85-öst még hivatalosan be se jelentették. Ha ez jövő év első negyedévében megtörténne, akkor is jó esettel a nyár végén foghatod kezedben először az obit. Így árat tippelni elég nehéz, főleg azt se tudjuk mi lesz benne, hány és milyen spéci lencse.
Tippre az tuti, hogy a sel50/1,8-tól drágább lesz, talán a 35/1,8 ára környékén, de ennek így önmagában nincs semmi valóságalapja a spekuláción kívül. -
sebgutkopf
őstag
Valahogy azt mégse hangoztatja ilyen elánnal.
Az biztos, hogy Parcinak kicsi kell, ami nem is feltétlen cserélhető objektíves. Annyira mások a szempontjai, ahogy le is írta nagyon helyesen, bevallottan sem célcsoportja már ezeknek a gépeknek/obiknak.
Ha nem neki szól, akkor pedig vagy objektíven próbál meg értékelni valamit mint egy külsős, aki szeret technózni, vagy sehogy.
A szubjektív véleménye a saját eltérő elvárásai miatt eleve irrelevánsak, mert a saját érvrendszere helyes logikát követve természetesen a saját választása felé fogja terelni, ami egy teljesen más kategória.Más:
Ha már design és kikívánkozik belőlem. Nekem ez ugyan eléggé az utolsó szempontok között szerepel, de ezekből a retró gépformákból már nagyon elegem van. A forma nem praktikus. Ráadásul számomra a kreativitás hiányát mutatják, ma már nem tudnak újat tervezni? Az autóknál végre kihalt ez a retró buzéria, a fényképezőknél még meddig húzza?[ Szerkesztve ]
-
sebgutkopf
őstag
Figyelj Parci jobb, ha ezt a vitát lezárjuk, mert mindig csak egyet hajtogatsz mint a pereces.
Megint leírod, hogy a nex obi nagy a panánál meg elintézed annyival, hogy pro. Pedig nagyobb és még sokkal drágább is.
A 10-18-hoz pedig fogalmam sincs mi köze a 18-200-nak ami tényleg baromi nagy és szerintem sincs értelme. Egy ilyen obi alapján megítélsz egy objektívet (rendelkezésre álló referencia nélkül) és kampányolsz ellene anélkül, hogy belegondolnál. Át lehet menni fika partiyba, én is tudnék millió okot más rendszerek obijai, gépei ellen felhozni, hogy nekem miért nem tetszik. Mondom NEKEM. Pedig tudnám ostorozni őket bőségesen, de mégse teszem, mert elfogadom, hogy másnak más elvárásai vannak.Ezt már tényleg unom és azt mondom hagyjuk abba úgyse visszük dűlőre. Egyébként nem kampányolnék mellette, ha nem sütne minden hozzászólásodból az sony felé irányuló egyoldalú ellenszenved.
-
sebgutkopf
őstag
A legtöbb retró váz egy tégla. Az én kezem viszont kicsi, ami miatt az 5n markolata lehetővé teszi, hogy egy kézzel megfogjam a gépet, úgy sétáljak és nem esik ki belőle, mert fizikálisan van kiálló rész, amibe kapaszkodni tudod. A gép és obi súlyelosztása pedig elősegíti, hogy a markolat szerűség még jobban a kezembe húzza a gépet, amikor azt nyújtott karral lefelé lógatva tartom. Egy dslr-nél ez természetesen ezerszer jobb, ott szoktam meg ezt a tartást és pl ezzel a géppel nem kellett feladnom ezen szokásomat.
Az x100-nál legalább van egy kis kiemelkedés, de közel se akkora, hogy abba be lehetne az ujjaidat akasztani. A kezelési módszere az tetszik, van benne logika és természetesen használhatónak tűnik, azt nem is vitatom. De igazából nem ez a gép a legmacerásabb retró cucc.
Azt már elmondtam neked, hogy miért várok. Jelenleg egyik milc gyártó se nyújtja azt, amit végső szettnek szeretnék (a fuji se). Innentől fogva, akármilyen rendszerem lenne várnom kéne. Illetve jelenleg a sony-nál látok rá esélyt, hogy a várakozásomnak esetleg vége szakadhat. Annyira nem vagyok a rendszerben, ha valaki kihozná az álmomat, ne dobnám félre a nex-et és venném meg azt, csak épp az áhított szett még nem létezik.
Akinek más az elvárása az lehet már megkapja valamelyik rendszertől azt amit akar. -
sebgutkopf
őstag
A 10mm nex-en az ekv 15mm nem 18. 15mm ekv látószögön szerintem ráér akkor számonkérni az f4 sötétségét, ha a pana 7-14 is az f4 helyett 2,8-as lesz. 2,8-as fényerővel ilyen látószög aps-c-re talán most nem is létezik. FF-en van a nikon 14-28/2,8. Egy nagyon jó obi, már volt alkalmam kipróbálni, fantasztikus. Nézd meg a méretét és árát. Szerintem te se vagy annak a piaca.
-
sebgutkopf
őstag
Te biztosan csak objektívet hordasz magaddal és gépet sose viszel hozzá.
Abból gondolom, hogy géppel együttes méretet sose veted össze. A dslr vs nex képen én nem tudok elvonatkoztatni, hogy a gép + obi összevetésében nagyon durván látszik mennyivel kisebb a képen a nex6 a hatalmas 18-55-el mint a nikon d5100 a 18-55-el.
De nézzük piaci szegmensen belül.
Hasonlítsunk össze két milc gépet kit obival:
katt Akármekkorák is az obik, gép + obi méret összevetésben bizony nem nagyobb a nex.De itt a kedvenc ellenség obid egy gyári oly kit-el szemben, még engem is meglepett a látvány:
[link] gép + obi méretben együtt hááát nem is tudom, nekem nem tűnik hosszabbnak az ellenséged. Ja igen és a lefedett látószög tartományban jóval nyújt a sony obija, és még azt se mondhatod, hogy sötétebb lenne az oly fénycsapdájánál. Na meg persze mindezt aps-c szenzoron adja. -
sebgutkopf
őstag
Te szoktad mondani, hogy a rendszert nézzük ne egy vázat, vagy obit önmagában. Most akkor baj, hogy nekem méretben a gép + obi együtt számít?
A váz + tele aránytalanságban igazad van, ami addig számít, ameddig valakit érdekel a tele. Ha valakinek a 18-200, vagy 55-210 az érdeklődési körén kívül esik, akkor a kis váz csak előny. Akik telézni akarnak, azoknak nem is szoktam ajánlani nex cuccot, mert telézni van jobb.
Egyértelmű, hogy az mft áll a legközelebb a teljes rendszer kifejezéshez a milcek között, ezt nem is vitatom. Az már az én szerencsétlenségem, hogy nekem ott sincs meg ami kéne. Pont te győztél meg legutóbb, hogy a pana 12-35-nek nincs igazán értelme (rövid a vége) ezen az mft szenzoron, így ismét elvetettem.
Szintén egyéni problémám, hogy mft fronton még mindig nincs egy olyan váz se, ami igazán betalált volna nekem. Egyik nagy, másik buta, a harmadik meg simán drága (vagy ezek kombinációi).
A focit is gólra játszák, a sok mellével és kapufával nem sokra megyek. -
sebgutkopf
őstag
Ahogy a többiek is.
Lényegében még mindig elég nyitott a verseny ahhoz, hogy bármelyik gyártó, aki először behúztá az igazán tutit letarolhatná a piacot. Viszont a tuti valahogy mégse egyértelmű, hogy mit is jelent. Neked is mást és nekem is mást, meg kitudja hányféle elvárás van. Mondjuk néha nem ártana, ha legalább valamelyik fajta usernek egyszer betalálnának.
-
sebgutkopf
őstag
Egyenlőségjelről szó sincs. Pl az mft jelenlegi előnyét eszem ágában nincs megkérdőjelezni.
A fuji valóban nem úgy tűnik mintha egész piacot akarna lefedni, pedig tőle valóban csak néhány apróság hiányzik a vázaiból és meg is venném. De sajnos, amíg nem tud a fuji videózni addig nálam ki van lőve. Ennyin múlik. Pedig az xe1 + 18-55 /2,8-4 illetve mellé 1db valamelyik fix-ük nekem elég lenne. Ha tudna normálisan videózni, akkor még a retró dolgot is lenyelném. De nem tudja sajnos.
A panánál az idegel fel, hogy vannak jó vázai de mindegyiket pont annyival butítják le a csúcs gépük érdekében, hogy mind kiesik. A G5 már majdnem, de videóhoz ott sem lehet vezérelni a zárat, rekeszt stb.... pffff. Ja igen a gh3 tudja. Az meg nagy dög és drága. Szóval a G5 nem tudja kiváltani a szememben a nex6-ot, de nekem még az öregedő 5n-t se.
Oly-nál egyetlen értelmes váz az em5, aminek az árazására én úgy berágtam, hogy nem igazán tudom megbocsátani nekik még ennyi idő után se. Ha ezen túljutok, akkor ismét belebotlok a retró formába (nem szeretem) és a szinte vele járó béna videózásba. Akármilyen jó is az ibis egy kizáró szempontot nem lehet vele pótolni.Ezek után nem nehéz kirakni, hogy mi marad most nekem. Akinek más az elvárása annak biztosan könnyebb és egyértelműbb, addig meg bringázok és eljátszom ezzel, amim van.
Az 50/1,8 ráadásul új irányt adott a fotózási szokásaimnak, sokkal többet fotózok mostanában embereket mint korábban és ezt valamiért bátrabban is teszem mint amikor még dslr-eztem. -
sebgutkopf
őstag
válasz VANESSZA1 #1631 üzenetére
Mindegyik képet 5n + a sel 50/1,8-al csinátam. A kürtös kalácsos házikót és a mosolygó lányt pedig teljesen nyitva 1,8-as rekesszel. A képeket mindig raw-ban lövöm és ACR-el hívom elő. Ezek szerencsére egyszerű megvilágítású témák voltak, így nem sokat kellett az obihoz igazított presetemen állítanom.
[ Szerkesztve ]
-
sebgutkopf
őstag
Boldog karácsonyt a nex közösségnek és minden fórumtársnak!
-
sebgutkopf
őstag
BUÉK!
Az új év örömére végre feltűnt hazai boltok listáján a sel 35/1,8. Meg is rendeltem, kíváncsi vagyok milyen lesz.
-
sebgutkopf
őstag
Na végre!
Ez kell nekem.Nem is kell utána más obira várni 16-80 mellé a 35/1,8 és csókolom. Kérdés, hogy az 50/1,8 megmarad-e mellettük. Akármennyire nincs kész a nex rendszer úgy néz ki mégis a sony hozza ki először milc-re azt az obit, ami nekem kell.
-
sebgutkopf
őstag
Mindenképpen lelkes vagyok most, mert úgy tűnik jön, amire régóta vágyok. Ráadásul mégis csak jól sejtettem, hogy fölösleges ugrálnom a rendszerek között, mert nex-re jön először. Ezzel az átfogással és az árcédulából fakadóan most azt feltételezem, hogy nagyjából meglesz számomra a 12-60 szellemi utóda.
Egy minőségi 24-120mm ekv obi sehol se a budget kategória, de én eleve egy prémium zoom obit akarok, aminél tudomásul kell vennem az árát.Ezt a sony fogja árulni és árazni nem az oly. Illetve nem a pana 12-35 (ha jól sejtem annak árát írtad) ről beszélünk.
Nálunk az 1100 usd-s 24-es zeiss 296-ért megvehető (nem sony szalonban, de hivatalos forrásból magyar garival).Ha már morgunk, akkor talán megnyugtatóbb lenne, ha sanyi G obi lenne és nem zeiss jelölésű. Illetve lehet aggódni a mérete miatt. Azért csak nem lesz nagyobb/nehezebb az A-mount verziónál.
-
sebgutkopf
őstag
válasz rumos14 #1649 üzenetére
Az árát szerintem még nem vehetjük készpénznek. Amit biztos a valószínűségi ráta alapján, hogy jön egy jó minőségű drága standard zoom obi idén. Most azt írták, hogy zeiss és a 16-80-ra fog hasonlítani, de korábban szerepelt már roadmapen G-s obi, ami akár eltérő átfogású is lehet. Átfogásra én mindenképpen a 16-80-nak drukkolok.
A mount-on egyébként milyen? Mennyire igényli, hogy pl: 5,6-ra rekeszeld?
-
sebgutkopf
őstag
Az utolsó olympusos évem óta nem vagyok valami termékeny fotózásban épp mindig valami más került előtérbe (ezért is voltam képes végül eladni az oly szettet). Mostanában kezdem úgy érezni, hogy kezd megint felmenő ágba menni a fotózás.
Tisztázatlan dolgok így is vannak. Egyrészt még nem készült zeiss obi oss-el. Egy ilyen zoom pedig nem lehet stabi nélküli. Abban biztos vagyok, hogy nem lesz saroktól sarokig olyan éles mint mondjuk a pana 12-35, amit viszont ellensúlyoz az átfogás és a hosszúsága és szenzor miatti jobb dof kontroll lehetősége a kisebb fényerő ellenére.
Valóban egy jó kérdés, hogy mellé a 35-ös vagy az 50-es a jobb párosítás. Ezt megtippelni se tudom, majd elválik a gyakorlatban. Mondjuk egyik obi se olyan drága, hogy mindenképpen el kéne később adnom, egy 3 obis szett talán még nem olyan vészes. Viszont már a 85/1,8-ra szerintem nem vágyom, az nekem már túl célszerszám.Vázakkal kapcsolatban nekem az tűnt fel, hogy az elmúlt 1 évben mintha elszálltak volna a vázak árai. A mostaniakhoz képest az 5n-t "tök olcsón" vettem (pedig az elején vettem nem készletsöprő áron) és nem látom, hogy annyit tudnának az újak (gyártó függetlenül), hogy megérné a felárat.
-
sebgutkopf
őstag
válasz rumos14 #1655 üzenetére
Akkor már csak azt kívánom legalább ilyen legyen a nex-re való is, csak némileg kisebben. Mondjuk én azt is kibírnám, ha fix 4 lenne végig a fényerő.
Hú a 16-50 és 16-80 egymás mellett elég luxusnak tűnik a nagy átfedés miatt. A választás mondjuk nem evidens. Fényerő vs átfogás. A 16-50 meg ssm, ami szintén jobb a kurblinál.
CA-ban a 16-50 milyen? -
sebgutkopf
őstag
18-135-re több az esély normálisabb méretben. A 18-200-ból van az új fekete kiadás, ami kisebb mint a régi. Viszont ma ránéztem a samsungra az nx hír miatt és ott láttam, hogy nekik is van 18-200 obijuk. A lényeg, hogy méretre és súlyra is a sony féle (új) a kisebb.
Nekem ebből eléggé az jön le, hogy aps-c-re 18-200-at nem nagyon tudják kisebben megcsinálni.A fix palacsintákkal viszont tudhat valami a samu. Át kéne bajonettezni a samu féle 16/2,4-et. Bár nekem az most a saját "max 3 db obi" elvi limitembe úgyse férne bele.
-
sebgutkopf
őstag
Ez a torzítás dolog túl van lihegve. Engem annyira eleve nem zavar a hordózás, a nagylátószög velejárója, ami nem is baj. Az mft megoldás meg tényleg jó, mert ott az obi ha jól rémlik nagyobb látószögű és a korrekció miatti vesztesé után lesz akkora a látószög, mint amit ígér.
Engem a CA meg a többi szín és kontraszt torzulási, meg a mikrokontraszt dolgok sokkal jobban izgatnak a torzításnál.
Új hozzászólás Aktív témák
- Samsung Galaxy Felhasználók OFF topicja
- Politika
- Drágábban indíthat az új iPhone SE
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Formula-1
- Linux kezdőknek
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Motoros topic
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest