23 éves technikát cserél a Boeing a kék űrruhával

Ez még nem alkalmas holdsétára, de az űrhajón belül sokkal kényelmesebb viseletet biztosít majd. – írta: Szűcs Péter, 2 éve

Hirdetés

Bemutatta űrhajós védőruházatát a Boeing. A Starliner kereskedelmi űrutazásokhozkifejlesztett szett mindössze öt és fél kilót nyom, ami a NASA narancsszínű, fémgyűrűs megoldásának (az Advanced Crew Escape Suit 13,6 kg) kevesebb, mint a fele.


[+]

Mozogni is könnyebb benne, illetve a ruhát viselők kesztyűben is képesek lesznek kezelni az érintőképernyőket. A tervező elmondása szerint az új, kék ruhában a hőmérsékletet is alacsonyabban tudják tartani.

A leegyszerűsített ruházat részeként a hatalmas csizmákat is lecserélték, az asztronautáknak szánt lábbeliket a Reebok tervezte. A sisak beépített elektronikát és a korábbi fémgyűrűk helyett cipzárat kapott. A Boeing a tervek szerint 2018-ban indítana először kereskedelmi űrutazást a Starliner CST-100 segítségével, ezen már a kék ruhákat viselnék a résztvevők.

Hirdetés

Minden