Mesterséges intelligenciával kutatják a Parkinson-kórt

A cél, hogy anélkül kapjanak képet a beteg állapotáról, hogy ehhez bármilyen érzékelőt vagy külső eszközt kelljen az emberekre aggatni. – írta: Szalai Péter, 1 hete

Hirdetés

A kínai technológiai óriás, a Tencent, és az angol, londoni székhelyű gyógyszeriparban érdekelt cég, a Medopad együtt dolgozik egy olyan mesterséges intelligencia technológián, amellyel egyszerűbbé válik a Parkinsor-kór diagnosztizálása.


[+]

Egy olyan, kamerákra épülő eljárással álltak elő, amely anélkül teszi lehetővé a betegek állapotának felmérését, hogy azokra különféle szenzorokat, vagy egyéb eszközöket kellene aggatni. A rendszer lényege, hogy a kamerák rögzítik a páciens kézmozgását, a képet továbbítják egy távoli szerverre, ahol a mesterséges intelligencia szoftver elemzi a felvételeket. Ez pedig azt jelenti, hogy a vizsgálatokhoz nem kell elmenni a rendelőbe, kórházba vagy találkozni az orvossal. Ráadásul a korábbi fél órás procedúrát mindössze három percre képesek csökkenteni. Mindez pedig rendkívül nagy könnyebbséget okoz a betegek számára, akik közül sokaknak már komoly problémát okoz a helyváltoztatás.

Jelenleg világszerte több, mint 10 millió ember szenved Parkinsor-kórban, és az előrejelzések szerint a számuk a jövőben a társadalmak elöregedésével párhuzamosan folyamatosan nőni fog. Így az ilyen, és ehhez hasonló megoldások jelentősége tovább nőhet.

Hirdetés