Idén is keresik az Év Internetes Kereskedőjét

A 2017. évi versenyben a nagyvállalati kategóriában a Decathlon Magyarország, míg a kkv-k között a Háda Webshop lett a győztes. – írta: IT café, 1 hete

Ez évben tizenkettedik alkalommal ítélik oda az Év Internetes Kereskedője Díjat, mellyel a legjobb magyar online kereskedőket tünteti ki a szakmai zsűri és a vásárlóközönség. A cél a hazai online vásárlás népszerűsítése. Minden olyan Magyarországon bejegyzett vállalkozás részt vehet a versenyen, amely online kiskereskedelmi tevékenységet folytat. A vásárlók április 9. és 25. között szavazhatnak kedvenc áruházukra, a szavazók között értékes nyereményeket sorsolnak ki a szervezők. A közönségszavazás iránt nagy az érdeklődés, már több mint 10 ezer szavazat érkezett a közönségszavazás keretében, ami időarányos rekord az eddigi évek alapján.

„A díjazott kereskedő kiválasztása során az objektív teljesítményen túl figyelembe vesszük a vásárlóközönség és a szakértő zsűri értékelését is. A kereskedők a díjjal nem csak a vásárlóik elégedettségét tudják felmérni, hanem olyan szakmai visszajelzéseket kapnak, amely a piacon elért pozíciójukat is megmutatja” – nyilatkozta Deák András, az egyik szervező, a Next Wave Europe SmartCommerce igazgatója.

Hirdetés

A vásárlóközpontú szemléletet jelzi, hogy „a legjobb online kampányért” és „a legjobb vásárlói élményért” is díjat lehet szerezni, de „a leginnovatívabb kereskedőt” és „a többcsatornás értékesítés legjobbját” is jutalmazzák a szervezők és a szakmai partnereik, az eNET, Next Wave Europe, Ecommerce Hungary, IVSZ és a  Testbirds.

„A fogyasztók az egyre inkább digitálissá váló életformájukhoz a jövő fizetési megoldásait keresik: ma már a mobilunkon keresztül is gyorsan és egyszerűen vásárolhatunk online, de hamarosan biometrikus megoldásokkal, akár ujjlenyomattal is azonosíthatjuk magunkat fizetéskor” – mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója. „Örömmel állunk évek óta az Év Internetes Kereskedője verseny mellett, hiszen meggyőződésünk, hogy a helyi szereplők gyorsan alkalmazkodnak a digitális átalakuláshoz, amelynek következtében a hazai e-kereskedelem még a korábbinál is nagyobb fejlődést mutat majd.

Trendek

Az eNET adatai alapján, mind az interneten értékesített szolgáltatások, mind a termékek vonatkozásában évente 10-20%-os keresletbővülés látható éves szinten, Magyarországon az elmúlt 10 év során.

Az online kereskedelem fejlődése sok területen változásra ösztönöz. Az eNET felmérése szerint például a bankkártyás fizetést a vásárlók 46 százaléka preferálná online vásárlásai során, míg a netes áruházaknak csak 33%-a biztosítja ezt. Internetes vásárlási szokásaink átalakulását mutatja az is, hogy idén 8 %-kal emelkedett a szállítónál történő kártyás és mobilfizetések száma a Free Association kutatása szerint. A webáruházak üzemeltetői szerint az online megrendelések kifizetése egyre inkább elektronikusan fog történni, és a mobilfizetésekkel kapcsolatosan is jelentős a fogyasztói várakozás, s ezzel párhuzamosan az internetes vásárlók többsége már a készpénz és az utánvét erőteljes visszaszorulását várja a következő években.

Az online kereskedelem ma már egyre többféle képernyőn zajlik, egyre többször mobil eszközökön adjuk le a megrendelésünket. 2016 közepére – ugyancsak az eNET szerint – a vásárlásoknak több, mint harmada már Magyarországon is okostelefonon vagy táblagépen történt, és a friss adatok azt mutatják, hogy a mobil eszközök előretörése megállíthatatlan.

A Next Wave Europe szakemberei egy olyan trendre hívják fel a figyelmet, mely szerint az e-kereskedelemben már hatékonyan alkalmazott digitális eszközöket – tárolt fizetési adatok, személyre szabott ajánlatok, kiterjesztett valóság, stb. – fontos adaptálni a hagyományos bolti kereskedelemben is a vásárló magasabb színvonalú kiszolgálása érdekében. A csatornát illetően teljesen természetesnek veszik a vásárlók az online értékesítést, sőt, egyetlen kosár összeállítása során is az elektronikus és hagyományos bolt között váltogatnak. Ezért a kereskedő számára manapság a fő cél, hogy egységesen tudja kiszolgálni a vásárlót a lehető legtöbb platformon.

Minden