Amikor egy szemüveg nem elég

A Google Glass nem teljes értékű androidos eszköz, legalábbis a korábban megszokottakhoz képest semmiképp. Nincs benne ugyanis SIM-kártya foglalat, illetve GPS sem. Van benne viszont Wi-Fi és Bluetooth, alapvetően tehát androidos (vagy éppen iOS-es) telefonok kiegészítőjeként kell gondolnunk rá. Ehhez csak hozzátesz, hogy az 570 mAh-s akkumulátor intenzív használat mellett 2 óráig sem bírja egy töltéssel. Érdemes tehát hordozható vésztöltőt vinni magunkkal, ha hosszabb útra indulunk, és nem szeretnénk kellemetlen meglepetéseket. Itt szeretném megjegyezni, hogy a nálunk járt tesztkészülék fejlesztői változat, ez egy közel két éves konstrukció, a végleges verzió lényegesen strapabíróbb lehet.

Mikor 2012 áprilisában bejelentették a Google Glasst, még nem volt Google Asszisztens, így futurisztikus érzést keltett a keresési előzményeink, illetve a helyalapú információszolgáltatás valós időben történő megjelenítése. Csak néhány hónap telt el azonban a Glass bejelentése, és a 4.1-es Androiddal érkező asszisztens megjelenéséig. Emiatt azonban már nem okozott akkora meglepetést a szemüveg első felvétele, már hozzá voltam szokva, hogyha elsétálok egy mozi, vagy buszmegálló mellett, akkor látom a következő filmek kezdési időpontját, vagy éppen a menetrendet. Az újdonság annyi, hogy nem kell elővennem a zsebemből a telefont, elég, ha felemelem a fejem, aztán visszaejtem (így lehet a legkönnyebben bekapcsolni ugyanis a Glass kijelzőjét – még azt is meghatározhatom, hány fokos elmozdulásra reagáljon), már látom is az információkat.

Kamu lencséket pattintunk a helyükre

A kacsintással történő fotózás jó móka, nem kell az sem, hogy aktív legyen a kijelző, ha be van kapcsolva a funkció, alvó állapotban is figyeli, jelzek-e a jobb szememmel. Ha igen, gyakorlatilag késlekedés nélkül készül a fotó, amit akár azonnal el is küldhetünk ismerőseinknek, vagy feltölthetjük Google+-ra, Facebookra. Ezzel az a baj, hogy ha például balesetet látunk, mire kacsintunk, a baj már megtörtént, tehát akár arra is lenne idő, hogy a jobb minőségű képeket készítő, zsebünkben lapuló telefonnal örökítsük meg az eseményeket. Az akkumulátor élettartama pedig nem engedi meg, hogy folyamatos rögzítésből például az utolsó 10 percet mentsük. Ehhez még sokat kell fejlődnie az energiatárolóknak.

Akinek csak egy szemüveg kell...

Ráadásul az apró kijelzőn sosem tudtam eldönteni, hogy a kép, amit készítettem, használható lett-e. Annyira kicsi a felület, hogy nem tudtam megmondani, éles képet csináltam, vagy elmosódott. Erre már csak utólag, számítógépen vagy okostelefonon történő visszanézés közben derült fény. A 640x360 pixeles felbontás nem tűnik rossznak, tekintve, hogy néhány centire van csak a szemünktől a kijelző, de nekem kevés volt ahhoz, hogy kivegyem a fotók részleteit. Navigációhoz, néhány sornyi szöveg elolvasásához még éppen elegendőnek bizonyult.

Személy szerint nem érne meg nekem 1500 dollárt és rengeteg trükközést a fejlesztői változat (hiszen kizárólag az Egyesült Államokban kapható), sem a várható végfelhasználói árat, amely a hírek szerint 500 dollár körül alakul majd. Talán majd néhány év múlva, mikor már olcsóbban is hozzá lehet jutni, és lesznek kifejezetten erre a technológiára írt szoftverek.

...és akinek kettő

A képet tovább árnyalja, hogy az utóbbi időben kirobbant megfigyelési botrányok kapcsán felmerül, hogy mihez kezd a Google azzal a rettentő sok információval, amit képes összegyűjteni rólunk a szemüveg segítségével. Komoly önkorlátozásra van szükség a techóriás részéről, hogy a birtokába jutó adatokat tényleg csak célhoz kötötten kezelje.

És nem csak a Google, a felhasználók is különleges helyzetben lesznek. A bankokban, egészségügyi- és oktatási intézményekben, az üzleti életben biztosan tiltólistás lesz a Glass. Tehát aki dioptriás szemüveget hord, nem érdemes a régit teljesen lecserélni, hisz várhatóan nem engednek majd be még a mozikba sem ezzel a fejünkön.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!