Sokmagos CPU-k, SSD-dömping, Google per

Adathalászok pályáznak a banki ügyfelekre, börtön várhat a Samsung vezetőjére.

Izmozik az Intel és az AMD, jön a Bluetooth Mesh

A nyárhoz képest váratlanul izgalmas hetet tudhatunk magunk mögött. Erre némileg lehetett is számítani, ugyanis az AMD már jó előre elárulta, hogy a Ryzen Threadripper termékcsalád két leggyorsabb modellje 10-én elstartol, és ez így is történt. Erről azonban mindenki tudott, még az Intel is, és meglepetésre kedden elárulták, hogy mikor és milyen paraméterekkel érkeznek a nagyon sok maggal rendelkező Skylake-X processzorok.

Ez az igyekezet azonban nem terelte el a felhasználók figyelmét a Ryzen Threadripperről, már csak amiatt sem, mert a kiegészítőket gyártó cégek is sok foglalkoztak a témával, többek között az Arctic, a Cooler Master és az Enermax, legalábbis hűtés szempontjából. Ettől függetlenül az Intel portáját is színesítette némi pletyka, mivel felmerült a lehetőség a Cannonlake asztali verziójára, illetve a Kaby Lake-G kódnevű fejlesztés dedikált GPU-járól is érkeztek friss adatok.

Az Intel "Ruler" formátuma
Az Intel "Ruler" formátuma

A hét legfőbb eseménye azonban nem az Intel és az AMD harca volt, hanem a Flash Memory Summit, ahol a vállalatok bemutatták adattárolásra szánt újdonságaikat. A Samsung például több újítással is készült, főleg egy terabájtot túllépőkkel, de a Micron nagyvállalati SSD-i sem szégyenkezhetnek, ha tárkapacitásról van szó. Az Intel ezen a területen is versenyez, és be is mutatták a "Ruler" néven emlegetett formátumot, amely egy szerverekhez tervezett szabvány az SSD-k számára. A Toshiba is újított, ők viszont főleg a felhasználókat célozták meg az SG6-os SSD-családdal, viszont az Everspin komoly bejelentést tett, ugyanis elérték az 1 gigabites álomhatárt MRAM fejlesztésükkel.

Samsung Q9
Samsung Q9 tévé

A kijelzők piaca is szokatlanul pezsgett. A Samsung bemutatta eddigi legnagyobb, egészen pontosan 88 hüvelykes QLED tévéjét, míg a Philips az OLED tévék területén újított be egy belépőszintű opcióval, ami egyébként csak az OLED megoldások árához képest számít olcsónak. Utóbbi vállalat már a szeptemberi IFA-ra is készül, méghozzá egy 8K-s monitorral. Ezt a rendezvényt a BenQ nem várta meg, és inkább a héten leleplezték EX3501R jelzésű hajlított kijelzőjüket.

BenQ EX3501R
BenQ EX3501R monitor

Nem túl nagy meglepetésre ez a hét sem telt el Vega nélkül. Az AMD ezúttal az architektúra dokumentációját hozta nyilvánosságra, ami azért is furcsa, mert így a következő heti hivatalos start előtt kiderülhetett pár részlet. Emellett kikerült egy videó egy kínai MMO-ból is, ami végre megmutatja, hogy miképpen működik a TressFX 4.0 új ütközésdetektálása egy hosszú hajú modellen.

Végül érdemes kiemelni még a Bluetooth Mesh technológiát, amivel a Bluetooth SIG célozza meg nagyobb területek lefedését, méghozzá a Bluetooth 4.0 LE protokoll felhasználásával.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!