A legalább 10 ezer alkalmazottat foglalkoztató vállaltok dolgozói átlagosan 38 percen keresztül kutatnak egyetlen dokumentum után, függetlenül attól, hogy a keresett állomány a saját számítógépükön, a céges hálón vagy egyéb privát adatbázisokban fordul elő – derül ki a Recommind nevű cég 200 fős mintán végzett friss kutatásból.
A különféle iparágakban tevékenykedő vállalatoknál alkalmazott irodisták ugyanakkor nehézségekkel néznek szembe már akkor is, amikor valamiféle speciális szakismeret után kutatnak: magát a lehető legmegfelelőbb és leghatékonyabb keresési technológiát vagy eszközöket sem találják meg könnyedén. Példának okáért, amennyiben az alkalmazottak egy belsős szakértő után kutatnak, az esetek 71 százalékában egyszerűen körbeérdeklődnek, 46 százalékban a cég telefonkönyvét használják, 34 százalékban a vállalat honlapját vagy az intranetet részesítik előnyben, míg 30 százalékban tömeges e-maileket szórnak szét a cég hálózatán.
Mondani sem kell, hogy amíg a dolgozó szakértő után kutat, a munka nyilvánvalóan áll – erre a nyilvánvaló összefüggésre úgy tűnik, a megkérdezett cégek csupán 9 százaléka jött rá. Ezek a vállalatok ugyanis kiépítettek egy automata keresőrendszert, amely arra hivatott, hogy probléma esetén azonnal riassza a hiba elhárítására alkalmas szakértőt. Nem csoda, hogy a kérdőívre válaszoló dolgozók 86 százaléka fenntartásokkal gondol arra, mennyire felkészült munkaadójuk az információáramlás megfelelő biztosításának terén.
Keresett már 38 percig egyetlen dokumentumot?
- Írta: Ifj. Zettner Tamás
- Forrás: PC World
Azóta történt
-
Milliárdokat dobunk ki a szemétkosárba
A papírmentes iroda illúzió, a cégek átlagosan éves árbevételük három százalékát nyomtatásra költik.
Mérleg 8
-
A gép keressen, ne az ember
A jövő keresőalkalmazásai akár ki is találhatnák helyettünk, milyen kifejezések alapján szűkíthetünk a találati listán.
Tech 13
-
Az információ mindenkit megillet!
A hivatalos, a közösségi ügyek dokumentumainak megismerése minden állampolgár alanyi joga az új szerződés szerint.
Mérleg 8
-
Mit keres a gyerek online?
A gyermekek leggyakoribb keresési kifejezései között előkelő helyen szerepel a szex és a pornó, derült ki egy friss felmérésből.
Mérleg 15
Előzmények
-
Így kell betörés nélkül adatokat lopni
Egy biztonságtechnikus kísérlete ismét bebizonyította, hogy az alkalmazottak hatékony manipulálásával leomlanak a védelmi bástyák.
Társadalom 49
-
Felejtsd el a Google-t: jön a Wolfram Alpha
A világ legnépszerűbb keresőalkalmazásának babérjaira tör a jövőre érkező szolgáltatás.
Tech 61
-
Már van szemantikus keresés a Google-ban. Végre?
Talán akadnak, akiknek hasznos lesz, de forradalmat egyelőre nem látunk, a keresési szokásokat jelen állapotában ez a technológia nem változtatja meg.
Tech 12
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- GoodSpeed: Új alaplap, vagy BIOS frissítés után beállítandók II. Secure Boot
- Kupon kunyeráló
- iPhone-t használók OFF topikja
- Autós topik
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Yettel topik
- Samsung Galaxy S24 - nos, Exynos
- Megérkezett a Google Pixel 7 és 7 Pro
- Politika
- Motoros topic
- További aktív témák...