A 4iG nyerte el az e-jegy rendszerének kiépítését

A várhatóan 2020 végére kiépülő országos rendszer nettó 11,15 milliárd forintból valósul meg.

A 4iG Nyrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. konzorciuma nyerte a KTI Közlekedéstudományi Intézet által Helyközi Közösségi Közlekedési Információs Rendszer (HKIR) kivitelezésére kiírt pályázatot – tette közzé az informatikai vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A közlekedés informatikai rendszer az elektronikus jegyértékesítésen túl számos olyan szolgáltatást biztosít – többek között integrált menetrendi rendszer, elektronikus ügyfélszolgálat – melynek köszönhetően az utasok számára tervezhetőbbé és kényelmesebbé válik majd a helyközi közlekedés. A várhatóan 2020 végére kiépülő országos rendszer nettó 11,15 milliárd forintból valósul meg, melynek bevezetésétől a fenntartók hatékonyabb és átláthatóbb üzemeltetési körülményeket várnak a közösségi személyszállítás területén.

A helyközi közösségi közlekedés digitalizációja a KTI Közlekedéstudományi Intézet felügyeletével és koordinációjával valósul meg. A projektben összehangolják majd a helyközi közösségi járatok – MÁV, Volán - működését és jegyértékesítés rendszerét. A szolgáltatások versenyképességét valós idejű, interneten és mobiltelefonon is elérhető utastájékoztatás segíti majd. A beruházás célja, hogy a fenntartók számára, átláthatóbbá és költséghatékonyabbá váljon a helyközi személyszállítás működtetése, emellett a projekt kiemelt feladata, hogy a kényelmi szolgáltatások bevezetésével a helyközi közösségi közlekedés vonzó alternatívává váljon, melyek hatására csökkenthető a károsanyag-kibocsátás és a közúthálózatok túlterheltsége is.

A projektben a nyertes konzorcium végzi az egységes jegyértékesítési rendszer kialakítását és ahhoz szükséges központi- és háttér-infrastruktúra rendszer beszerzését és komplex kiépítését. Emellett a társaságok feladata a fődiszpécseri és forgalomirányító rendszer, valamint az ügyfélszolgálati és utastájékoztató központ kialakítása, 25 érintőképernyős és vandálbiztos kültéri jegykiadó automata rendszerbe állítása, további 5300 autóbusz felszerelése jegykiadó és jegyellenőrzési funkcióval rendelkező fedélzeti számítógéppel (OBU), a szükséges hardverek, valamint szofterlicencek beszerzése, és szofverfejlesztési szolgáltatások ellátása. A HKIR rendszer szolgáltatásai előre láthatóan 2020 végétől szolgálják majd a helyközi járatok utazóközönségének kényelmét.

Azóta történt

Előzmények