Míg augusztusban 62 ezerrel, szeptemberben 72 ezerrel, 9 millió 604 ezerre nőtt a három hazai mobilszolgáltató előfizetőinek száma – áll a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) ma kiadott havi gyorsjelentésében. Szeptemberben az ügyfélszám 0,76 százalékkal haladta meg az egy hónappal korábbit, ennél nagyobb arányú havi növekmény – a karácsonyi hónapokat nem számítva – utoljára 2004 novemberében volt.
Az előző hónap végére az előfizetői szám alapján a T-Mobile részesedése az egy hónappal korábbi 45,04 százalékról 44,84 százalékra csökkent. A Pannon részesedése eközben 33,63 százalékról 33,81 százalékra, a Vodafone-é pedig 21,33 százalékról 21,35 százalékra növekedett. Egy évvel korábban a T-Mobile piaci részesedése 45,13 százalékos, a Pannoné 33,95 százalékos, a Vodafone-é pedig 20,92 százalékos volt.
A forgalmazásban részt vevő – azaz az utolsó három hónapban hívást vagy SMS-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses – kártyák száma az augusztusi adathoz képest 44 ezerrel, 8 millió 931 ezerre emelkedett. E mutató alapján a Pannon piaci része 33,32 százalékról 33,38 százalékra emelkedett, miközben a T-Mobile-é 45,28 százalékról 45,24 százalékra, a Vodafone-é pedig 21,40 százalékról 21,38 százalékra csökkent.
2006 harmadik negyedévében tovább folytatódott a teljes ügyfélszámon belül az előre fizetett (pre-paid) kártyát használók arányának csökkenése – hívja fel a figyelmet az NHH. Szeptember végén az összes ügyfél 65,5 százaléka használt pre-paid kártyát, míg egy évvel korábban ez a mutató 69,5 százalékon, 2004 szeptember végén pedig 74,1 százalékon állt.
A három szolgáltató ügyfelei szeptemberben 3310 számot hordoztak, ezzel az átigazoló ügyfelek száma összesen 129 877-re nőtt.
9,6 millió felett a mobil-előfizetések száma
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Telenor Magyarország
- Vodafone Magyarország
- T-Mobile Magyarország
Azóta történt
-
Budapesten tárgyalt az informatikai biztos
Viviane Reding és Pataki Dániel az európai hírközlési és infokommunikációs szektor fontos kérdéseiről tárgyaltak mai találkozójukon.
Társadalom 0
-
A Vodafone a vezetékes szolgáltatásba is belevág
Az előfizető helyhez kötött vonalat kap a társaságtól, amelyet bizonyos feltételekkel mobilként is lehet használni.
Távközlés 4
-
Októberben 41 ezerrel nőtt a mobilosok tábora
A hónap végére a Vodafone tudta növelni piaci részesedését.
Távközlés 0
-
A szolgáltatók és a bankok között vergődik a mobilos fizetés
Üzleti modellre, kompromisszumokra, együttműködésre, jogi rendezésre lenne szüksége a jobb sorsra váró technológiának.
Távközlés 0
Előzmények
-
Gyorsan bővül a széles sávon netezők tábora
Az NHH jelentése szerint augusztusban közel 30 ezerrel nőtt az előfizetések száma.
Távközlés 0
-
Több mint 9,5 millió mobilos van Magyarországon
Az NHH jelentése szerint augusztusban a Vodafone tudott javítani piaci részesedésén.
Távközlés 8
-
Segít a szolgáltatóválasztásban a Tantusz
Az NHH által gründolt oldalon most már a vezetékes és kábeltévés szolgáltatók adatai is elérhetők.
Távközlés 5
-
Mennyibe fáj a külföldi mobilozás?
Bár az Európai Bizottság tájékoztató honlapja már régen üzemel, magyarul nem olvasható. Az NHH-é viszont igen.
Távközlés 17
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- Android szakmai topik
- Vigneau interaktív lokálblogja
- Politika
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Windows 11
- OLED TV topic
- Külső merevlemezek - USB, eSATA, FireWire HDD
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Napelem - 100%-os támogatású pályázat
- Netfone
- További aktív témák...