A blogger is újságíró


Az Egyesült Államok képviselőháza elfogadta a szabad információáramlásról szóló törvény (Free Flow of Information Act) módosítását, hogy a bloggerek is megkaphassák azt a védelmet, amit az újságírók eddig is élveztek, vagyis adott esetben ők sem kötelesek kiadni a netre feltett információk forrásait.

A törvénymódosításhoz újradefiniálták az újságírás fogalmát is, s elsősorban a tájékoztatás, az információközlés funkciójára koncentráltak az új megközelítés során. Ezek szerint újságírásnak számít „a közösség érdeklődésére számot tartó helyi, nemzeti vagy nemzetközi eseményeket vagy ügyeket illető újdonságok vagy információk megszerzése, feldolgozása, összegyűjtése, lefényképezése, hangfelvétel készítése, megírása, megszerkesztése, beszámolók készítése és ezek publikálása”.

A múlt héten Rick Boucher által benyújtott javaslat állami változatai már 32 államban védik az újságírókat, s ez a törvény most szövetségi szinten teszi meg ugyanezt. A törvénymódosítást az tette szükségessé, hogy bár a bloggereket érintő atrocitások szaporodtak, ám az új média által teremtett új helyzetek, megszólalási, információközlési formák nehezen vagy egyáltalán nem voltak értelmezhetőek a régi törvények alapján – emlékezetes az Apple támadása egy kiszivárgott információt közzétevő blogger ellen; a jogi vita akkor is arról folyt, hogy vajon újságírónak számít-e a blogger, s ezáltal védi-e őt a törvény.

Az új szabályozás természetesen kivételeket is tartalmaz, ahogyan az újságírókat védő régi törvény is, tehát a forrásokat bizonyos esetekben (a nemzetbiztonságot érintő ügyek, életveszély, a szövetségi törvényeket megsértő kereskedelmi titkok kiszivárogtatása, a közösség érdekeit fenyegető információk esetében stb.) a bloggernek is meg kell neveznie.

Habár bizonyos nagyvállalatok részéről nem épp lelkes visszhangokat keltett a javaslat, az amerikai újságíró-szövetségek nagy örömmel fogadták a döntést, s reménykednek abban, hogy ha a jogi bizottság is elfogadja a szöveget, az még az idén érvénybe léphet.

Azóta történt

Előzmények