Tegnap a TransMedia Glide Digital részlege a Linuxot használók számára elérhetővé tette a Glide Crunch nevű táblázatkezelő alkalmazást, s ugyanakkor a cég azt tervezi, hogy decemberre teljesen elkészülnek azzal az online irodai csomaggal, melyet a Microsoft Office és a Google Apps versenytársának szánnak – adja hírül a BetaNews.
David Schwartz, TransMedia vezetője elmondta a lapnak, hogy az egyéni felhasználók mellett első számú célpontjuk a kisvállalkozói szféra, akik év végén már egy komplett irodai, illetve igen széles körű egyéb szolgáltatási csomagot (levelezés, chat stb.) kaphatnak tőlük. A jelenlegi állapotában a Glide alkalmazásai (a még friss táblázatkezelő kivételével) nem csak a Windowst, a Macet és a Linuxot használók számára hozzáférhetőek, hanem számtalan mobil platformon is használhatóak. Schwartz beszélt arról is, hogy cége mögött (például az Ultra Mobile platform esetében) az Intel áll támogatóként, akik 2006-ban mutatták be a vállalkozást az üzleti világnak, s akikkel jelenleg is együtt dolgoznak, mivel a PDA-kra még nem készültek el a táblázatkezelő alkalmazással.
A Glide Office-a bátran versenybe száll a nagyokkal
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
- Intel
Azóta történt
-
Újabb nagyszabású Office-projekt indul
De a kérdés marad: ki fogja ezeket a szolgáltatásokat használni?
Mérleg 3
-
A Microsoft nem hisz a webkettőben
Van már, akinek elérhető a Microsoft Office(?) online tesztverziója.
Szoftver 13
Előzmények
-
Letölthető az IBM ingyenes irodai csomagjának következő verziója
A Lotus Symphony szeptemberi megjelenése után már itt is a béta 2-es változat.
Szoftver 1
-
Sokba fáj a magyar diákok legális Windowsa
Lapértesülések szerint a GKM spórolna a Tisztaszoftver Programon.
Társadalom 13
-
Az Intel és a magyar kormány együtt fejlesztik a magyar oktatást
A Intel és a magyar kormány képviselői szándéknyilatkozatot írtak alá.
Társadalom 0
-
Letölthető az OxygenOffice Professional 2.3
A régebbi nevén OpenOffice.org Premiumnak hívott szoftver a kiegészítőkkel nyújt többletszolgáltatást.
Szoftver 8
Percről percre
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Alkoholista nevelde
- Elcsípte a Huawei kameratelefonja az első helyet
- Huawei Watch Fit 3 - zöldalma
- iPhone topik
- Eredeti játékok OFF topik
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Azonnali notebookos kérdések órája
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- EAFC 24
- Napvihar miatt akadoznak a SpaceX Starlink műholdak
- További aktív témák...