A HP Magyarország csalódott amiatt, hogy november 1-jétől nem leszek kaphatók a nyomtatók és multifunkciós eszközök a Sulinet Expressz programban. A bevételei csökkenésétől tartó vállalat most arra hívja fel az érdeklődők figyelmét, hogy október végéig még lehetőség van kedvezményes nyomtatóvásárlásra.
A cég álláspontja szerint ezek az eszközök a számítógép-használatot segítik, és a „felhasználás kreatív módjait támogatják”. Annak idején hasonló érvek hangzottak el a digitális fényképezőgépek programban tartása mellett is, ám végül ezek tavaly márciusban kikerültek a kedvezményesen vásárolható termékek köréből. Ismeretes, hogy ez a változás is érzékenyen érintette a hazai HP-t, mely 2003-ban, a Sulinet Expressz indulását követő fél évben több mint 25 000 digitális fényképezőt adott el. Ugyanekkor egyébként 5000 többfunkciós készüléket, valamint 20 000 tintasugaras és 5000 lézernyomtatót értékesített a leányvállalat.
A HP adatai szerint a PC-vel rendelkező háztartások 40 százalékában nincs otthoni nyomtató. A printerrel rendelkező felhasználók 33 százaléka rendszeresen nyomtat fotót is otthon, és csaknem 50 százalékuk állítja, hogy nyomtatója alkalmas ilyen feladat elvégzésére.
A HP nem örül a Sulinet Expressz módosításának
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- HP
Azóta történt
-
HP-pályázat az egészségesebb számítógéphasználatért
A középiskolásoknak szóló pályázat az ergonómiai szempontokra koncentrál.
Társadalom 0
-
Sulinet Expressz: változások elhalasztva
Technikai problémák miatt egy hét haladékot kapnak a boltok és a vásárlók.
Társadalom 0
-
2,7 milliárdos megbízás a HP Magyarországnak
A Mol kiszervezi informatikai rendszereinek üzemeltetését.
Mérleg 3
Előzmények
-
HP nyomtatók: szabad a patronvásár!
A GVH-vizsgálat hatására módosított a jótállási feltételeken a hazai leányvállalat.
Társadalom 4
-
Sulinet Expressz: nem szűnik meg, csak átalakul
Csak komplett konfigurációk lesznek adókedvezményesek.
Társadalom 69
-
Augusztusban gyorsult a Sulinet Expressz
A növekedés azonban csalóka: az előző hónapok katasztrofálisak voltak.
Társadalom 1
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Modern monitorokra köthető 3dfx Voodoo kártya a fészerből
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- Már elérhető Steamen a klasszikus Marathon
- Hamarosan megjön a Samsung 360 Hz-es QD-OLED monitora
- Spórolós topik
- Milyen okostelefont vegyek?
- Melyik tápegységet vegyem?
- Lalikiraly: MSI Cyborg 15 - Tényleg Kiborg.
- Milyen videókártyát?
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- További aktív témák...