Sulinet Expressz: nem szűnik meg, csak átalakul

Magyar Bálint oktatási miniszter hétfőn bejelentette, hogy novemberben változások várhatóak a Sulinet Expressz programban. A kedvezmények egyelőre ugyan nem szűnnek meg, de azokat ezután már csak komplett számítógépes konfigurációkra lehet majd igénybe venni. A feltételek nem változnak: marad a hatvanezer forintos maximális kedvezmény és az 50 százalékos önrész. A 3,4–4 millió forint közötti sávos adócsökkentés is megmarad – mondta az oktatási tárca vezetője.

A változás következményeként a kedvezményesen vásárolható termékek körébe a számítógépes konfigurációk, a laptopok, a komplett számítógépnek számító eszközök tartoznak majd, míg az egyéb eszközök, kiegészítők teljes körűen lekerülnek a listákról. A szabályozás technikai kérdéseiről a terméktanács dönt, a változások várhatóan november folyamán lépnek életbe.

A 2006-os adótörvények előkészítése során komoly viták voltak a kormányban arról, hogy mely kedvezmények maradjanak meg. Az oktatási és informatikai tárca végig azt az álláspontot képviselte, hogy a hányatott sorsú Sulinet Expressz megmaradjon. A mostani változások célja, hogy a "számítógép-penetráció" növelésére koncentráljanak ezzel az állami támogatással – mondta a miniszter.

Az oktatási tárca vezetője úgy vélte, hogy a számítógép-vásárláshoz biztosított adókedvezménynek alapvetően nem csak szociális célja van, hanem termelési beruházás is, hiszen az elektronikus közigazgatástól kezdve, a távmunkán át a távoktatásig a számítógép és az internetkapcsolat ma már megkerülhetetlen eszköz, illetve szükséglet.

Az idén a Sulinet Expressz keretében szeptemberig mintegy 5 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak, ami körülbelül a tavalyi érték fele.

Azóta történt

Előzmények