Tegnap – amint arról beszámoltunk – az Európai Parlament egyhangúlag elutasította a számítógéppel kapcsolatos találmányok szabadalmaztathatóságáról szóló irányelvjavaslatot, amely ezzel megbukott. Amint az EP napi jelentéséből kiderül: a szavazáson minden jelen lévő magyar képviselő a direktíva ellen voksolt.
Igaz, a tervezet keddi vitáján a magyarok közül egyedüliként hozzászóló Herczog Edit szocialista (PES) képviselő még a Miniszterek Tanácsa közös álláspontjának támogatását sugallva szólalt fel. „A szoftverszabadalmak nem jelentenek forradalmi újdonságot, egyszerűen annak az egyszerű ténynek az elismerését jelentik, hogy ez a mi modern világunk a digitális információra és high-tech megoldásokra épül” – mondta, hozzátéve, hogy szükség van az irányelvre, enélkül ugyanis „Európa versenyhátrányba kerül mindazokkal a térségekkel szemben, amelyek nem félnek a modern kor követelményeinek megfelelően módosítani saját rendszereiket”.
Pedig ekkor még a PES-frakció többsége – ahogy a zöldek és baloldal általában – a szintén szocialista Michel Rocard jelentéstevő által beterjesztett módosító indítványok mellett foglalt állást, míg a legnagyobb párt, az Európai Néppárt buzdított a Tanács közös álláspontjának elfogadására. A vélemények kedd estére változtak meg: a két legnagyobb frakció ekkor jelentette be, hogy egyhangúlag a tervezet elutasítása mellett fog szavazni.
A magyarok is leszavazták a szoftverszabadalmakat
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
A Novell támogatja a szoftverszabadalom-irtást
A szoftvervállalat segít az Electronic Frontier Foundationnek a Patent Busting projektben és a lobbizásban.
Szoftver 1
Előzmények
-
Megbukott a szoftverszabadalmi tervezet
Az Európai Parlament egyhangúlag az irányelvjavaslat kidobása mellett voksolt.
Társadalom 12
-
Újabb menet a szoftverszabadalmi vitában
A jogi bizottság ma szavaz a tervezet hatókörének leszűkítéséről.
Szoftver 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Kerékpárosok, bringások ide!
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Vigneau interaktív lokálblogja
- Építő/felújító topik
- Távol-keleti webshopok OFF topikja (játékok, kuponok, stb.)
- Synology NAS
- Macska topik
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- EAFC 24
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- További aktív témák...